上高地　(Kamikócsi)

Kamikócsi nekem kicsit felemás élmény; ha Naganóban lakik az ember, afféle kötelezően megnézendő látványosság (bár ennél sokkal messzebbről is jönnek), ennek megfelelően aztán iszonyú hordák képesek idelátogatni; ugyanakkor meg az a helyzet, hogy tényleg döbbenetesen szép, különösen, ha süt a nap.

Ez volt az ötödik alkalom, hogy itt jártam: eddig 2:2 volt az eredmény a “busszal jövünk fel” és a “felbicikliztem Macumotóból” között, sajnos, most eldőlt a buszok javára (úgyhogy legközelebb megint biciklivel kell majd).

Na, a lényeg, hogy ez a Kamikócsi egy nem túl nagy, de fennsík a Japán Alpokban, olyan 1400-1600 méter magasan; annyira lapos, hogy nemcsak folyó van a völgyben, hanem egészen meg is áll a víz néhány kis tavacskában; és hát szerencsére felérték ésszel, hogy jó az ilyen hely, nem biztos, hogy ki kéne vágni az összes fát (ahogy indult a dolog), és mára nagyon is természetvédett terület. Például saját autóval nem lehet felmenni, csak taxival és turistabusszal. Mert az nyilván nem kipufog.

Mi az erdőn keresztül vezető utat választottuk:

A terület persze nagyon szépen ki van építve, ott balra előrébb néhány szálloda meg fogadó is van, még sokkal előrébb meg akár kempingezni is lehet.

A képen látható folyó Azusagawa névre hallgat, itt egészen barátságos (bár folyik az rendesen), de lejjebb három gát is épült rá (az egyik egészen hatalmas). Maga az út is az Azusagawa mentén kanyarog fel Kamikócsiba, vagy 30 kilométer hosszan. Itt egy újabb kísérlet holmi panorámaképre, mérsékelt sikerrrel:

Ez csak kicsit panoráma, viszont tényleg ilyen színek vannak itt fent:

Kamikócsiról egyébként az alábbihoz hasonló képeket szoktak a leggyakrabban készíteni: áll az ember a Kappa-basi nevű hídon, és fényképezi a Hotaka nevű hegyet:

Én régen egyszer felbiciklizés után megpróbáltam feljutni a szemközti hegyre, úgy félig sikerült is… két óra alatt négy kilométert. Aztán muszáj volt visszafordulni, hogy még aznap hazaérjek.

Ma egyébként rendesen betartottak a helyiek. Feltűnt, hogy milyen irtózatos tömeg van a Kappa-basinál, aztán kiderült, hogy egy ilyen csapat üldögél ott:

Na, kis szövegelés után (valami hagyományőrző csoport, idén második évben lépnek fel, és most előadnak valami, még a Nara-korszakban (i.sz. 700 körül) szerzett dalt) rázendítettek valami észtveszejtő macskazenére. Gyermekkorom egyik meghatározó élménye volt Lester del Rey: A szökevény robot c. fantasztikus gyermekregénye, na, abban van szó valami vénuszi kőevő törzs daláról, és ott szól be a narrátor, hogy “szerinte a kő éppen megfekhette a gyomrukat”.

Búcsúzóul még egy kép Japán fajlagosan legdrágább vonatáról (a busz csak Sinsimasima állomástól megy fel Kamikócsiba, addig vonattal kell menni, 760 yenért valami 12 kilométert).