Jó későn ébredtem, olvasgattam, aztán elmentem bevásárolni. Kettőt kellett fordulni, pedig azt hittem, hogy egyből megjárom. Igaz, vettem úgy két és fél kiló csirkemellet, négy fej káposztát, két csomag szójacsírát, répát, tizennégy liter narancs- meg almalevet, meg nyolc csomag instant yakisobát. Meg szószt, sót, meg ezt-azt. Aztán Attilával elmentünk nekem ernyőt venni (sokkal szebb és nagyobb, mint az előző), aztán napoztunk (megint leégtem egy kicsit), ebédeltünk, és egy kicsit elment az idő, úgyhogy segítenie kellett az előkészületekben. A tizenkét csirkemellet apró cafrangokra vágtam, és megsütöttük előre; a négy fej káposztát, a szójacsírát felcincáltam, aztán hirtelen nagyon későn lett, és az egyik kínai lány elé kellett mennem a metróállomásra, akinek megígértem. Aztán jött Emo, a bolgár tájkertész, és mindenki segített nekem cipelni, és végül, ha negyedóra késéssel is, de szinte mindenki beállított. Én felvettem a móka kedvéért a hakamát, és majd megsültem főzés közben. Kaptam mindenféle lehetetlen ajándékot is; van itt egy bolt, úgy hívják, hogy Tokyu Hands, ott nemcsak azt lehet kapni, amire az ember nem számít, hanem még olyanokat is, amiket el sem tud képzelni, hogy létezik. Mármost az elején még tetszett is, hogy egy csomóan ott vásároltak valamit, aztán kezdett sok lenni. Szerencsére megúsztam négy kulcstartóval, egy postaláda alakú persellyel, fakanállal, meg hasonlók.
A parti meglepően jól sikerült, végül összesen huszonöten voltak (és ehhez képest megúsztam négy-ötezer yenből), mindenki pukkadásig zabálta magát, még másnapra is maradt. Attilával jól szórakoztunk a myanmar-i professzoron, a bangladeshi meg a thai srácon; legalább háromszor repetáztak; aztán amikor kiderült, hogy még okonomi-yaki is van, és abból egyszerűen már nem tudnak enni, látni kellett volna az arcukat. Tad gitározott, magnó nem volt, aztán én is játszottam ezt-azt. Végül szépen befejeztük, és mentünk aludni.
Éjjel fél egykor az igazak álmát aludtam, amikor csöngött a telefon. Ta volt az, és egy órán keresztül beszélt. Félóra után azért untam rendesen. A lényege mindenesetre az volt, hogy bocs, hogy nem jöttek, de akkor jönnének Miwával meg Miyával másnap, mondjuk nyolckor, és akkor akár úgyis megnézhetném az önéletrajzukat.