Napközben elsétáltunk egy kicsit a Landmark Toweren túlra, a tengerpartra, van ott egy park, egészen csendes. Aztán vissza, el a Yamashita-parkba, ami inkább szintén tengerparti sétány, mint park; valami rettenetes mennyiségű ember gyűlt ott össze. Hasonlóképpen a Chinatownban.
Nyolc helyett kilenc előtt tényleg beállított a három lány. Attila éppen itt volt, a leckéjét akarta átnézetni velem, mire gyorsan átpasszoltam a lányoknak. Azok megállapították, hogy ők sem tudnák megoldani (ez nem igaz), de hogy legalábbis nem használnának ilyen udvarias mondatokat (ez viszont igen). Én közben megcsináltam a maradék yakisobát, megittuk a maradék narancslevet, és rém jól szórakoztunk. A három lány olyan halkan mosolygott, hogy négy szobával arrébb átjött Huan, a mexikói, hogy buli van? Önéletrajzból aztán végül egy sort sem néztünk meg, de tizenegy körül elmentek.
Természetesen nem lehet e-mailt küldeni Magyarországra. Én viszont kaptam egyet, amelyben a Nifty-től valaki lelkesen üdvözöl, és nagyon szeret.