Letettem arról, hogy a Sasaki tanárnő órájára járjak. Az igazság szerint nem rossz óra, de valami rettenetes mennyiségű idő elmegy utazásra, főzésre, dumálásra, és pusztán egy átlagosan jó és egyébként nagyon nehéz óra miatt utazni két másik órát, csúcsforgalomban, korán, nem igazán tűnik hasznosnak. Mindenesetre, ha már nem mentem be, igyekeztem azért hasznosan tölteni az időt, bár mint otthon is, rendesen, a nagy rendrakás mindig a számítógéppel kezdődött, és bár egy csomót dolgoztam, a szobán semmi sem látszott. Aztán azért kiporszívóztam.
Szóval irkáltam leveleket, bevásároltam, főztem, meg vettem fel a Higinio által hozott lemezeket; egészen jó számok vannak rajta. Közben próbálgattam még a NiftyServe-öt; Emo, a bolgár srác teljesen beindult, hogy lehet levelet küldeni a világba, és beült a feleségének levelet írni. Mármost néha tényleg furcsán viselkedik; mindenesetre félóra alatt azért megírt öt sort a Toshiba noteszen, és aztán tényleg el is küldtük. A lelkemre kötötte, hogy – kerül, amibe kerül – mindenképpen nézzem meg éjfélkor is, és ha nem volt semmi, reggel is, hogy jött-e neki levél. Mostanában szegény amerikai vízum után koslat, már kétszer volt bent Tokióban (ahelyett, hogy egyszer betelefonált volna rendesen), és a feleségétől kell valami hivatalos papír, azért siet.