Ma az egész egyetemen nincs tanítás, kivéve a külföldi diákokat. Azoknak van. Szerencsére délelőtt olyan órákra járok, amelyek most elmaradtak, de délután sajnos van egy. Délelőtt jó korán bementem az egyetemre, mert Higinio mondta, hogy már kilenckor szeretnék elkezdeni bontani a sátrat. Én fél tízre értem be, de senki nem volt ott, és ráadásul az eső is zuhogott.
Húsz perccel később még mindig senki. Viszont észrevettem egy cetlit, amire rá volt írva, hogy “mivel ma esik, a sátrakat majd máskor bontjuk le”. Szóval, lehet, hogy egyáltalán nem is lesz pakolás, és potyára jöttem be egész délelőttre.
Újabb húsz perccel később azért mégegyszer visszanéztem, és Osmar, Masao, Nakae meg Higinio már szinte mindent elraktak. Aztán kiderült, hogy azért még asztalokat is kell cipelni, és még vagy egy óráig vacakoltunk az esőben.
Délután Shiga sensei órája; meglehetősen egyforma volt (már az összes többi hétfői órájával), amíg Tad rá nem kérdezett valami furcsa kifejezésre, amit egy slágerben hallott. (Érdeklődők kedvéért: a …-ban (a dalban kimondják) levő G-pontról van szó.)
Sosem fogom kitalálni, hogy Shiga sensei tényleg nem ismerte a kifejezést, vagy egyszerűen fapofát játszott. Mindenesetre ha már erről nem, arról elkezdett beszélni, hogy bizonyos helyekre ne menjünk estefelé. Kérdeztük, hová; hát Isezaki-cho (ahol a nagy vásárlóutca is van) hátsó felére. (Én vigyorogtam, mert már jártam arra estefelé, és tudtam, mi van ott.) No, erre elmagyarázta, hogy hát az egy rossz hírű környék, mindenféle olyan helyek vannak ott, és bizony, előfordul, hogy az embert mexólítják, hogy nem akar-e mondjuk tízezer yenért csinos lányokkal egy félórát beszélgetni, mire elmegy, tényleg csinos lányokkal tényleg félórát beszélget, megiszik két sört, meg egy harmadikat, és közlik, hogy százezer yen.
Tad kérdezte, hogy ilyenkor mit lehet csinálni; hát lehet közölni, hogy nem fizetünk, meg lehet elszaladni, ha sikerül; a veszély abban rejlik, hogy bizony könnyen össze is verhetik az embert, elvehetik mindenét; és ilyenkor, ha másnap az ember visszamegy, másnap már mulató sincs ott, csak valami puccos iroda, és többet nincs is. Shiga sensei szerint minden szempontból a legjobb stratégia szinte pénz nélkül menni arra; nincs kísértés és nincs mit elrabolni.
Elmeséltem, hogy pontosan így, még valamikor a harmadik héten jártam arrafelé, úgy ezer yennel a zsebemben; éppen nem akartam kifizetni egy metrójegyet, és keresztülsétáltam a negyeden. Meg is állítgattak rossz fiúk, hogy nem vágyom-e könnyű szórakozásra. Elmagyarázták, hogy 30 ezer yenért (plusz szoba) kiváló minőségű thaiföldi lányokat ismernek, akik nagyon jól tudnak angolul. Én erre japánul közöltem, hogy az jó, mert én meg nem. Látni kellett volna a str… szóval az úriember arcát. Ezek után még közöltem, hogy kyoo wa kengaku, amiből a kengaku a “látva/nézve tanulni”, azaz nem nyúlni semmihez (tehát kb. “ma csak okulni jöttem”, vagy valami hasonló); erre ki is készültek, és aztán valahogy többet nem kérdezősködtek.
Végre érkeznek villanyos levelek otthonról. Azért nem bánnám, ha kicsit nagyobb lenne a forgalmam. Emo meg Kitcho (Kirill), a két bolgár most már kezd egészen szabályos forgalmat bonyolítani nálam; ez azért jó, mert finanszírozzák a saját leveleim egy jó részét.