Szünet az egyetemen. Emo felesége fél hétkor ébresztett; Emo utána nem győzött bocsánatot kérni. Én azért visszaaludtam és fél tizenegykor tértem magamhoz.
Egész nap semmi mást nem csináltam, mint naplót, meg leveleket írtam. Úgy emlékeztem, ötig van nyitva a posta, öt előtt fél perccel értem oda, rohantam, mint az őrült – ehhez képest fél hatig volt nyitva, igaz, a postás néni már számolta össze a bélyegeket.
A többiek elmentek Tokióba, a Disneylandbe. Azért ma, hogy kihasználják azt, hogy nem munkaszüneti nap, és hogy ilyenkor nincsenek olyan sokan. Tévedtek, többen voltak, mint a múltkor szeptemberben nekünk vasárnap. Attila azt mesélte, hogy egész nap sorbanállt; volt, ahol közel másfél órát. Reggel tíztől este kilenc utánig összesen talán tízféle dologra tudott felülni. És egész nap még enni sem tudott, ott is olyan sorok álltak. (Ezt egyébként nem hiszem el; Disneylandban több étterem van, mint látványosság.) Hát…