Shiga tanár úr körülbelül negyvenöt-ötvenévesnek látszik. Tehát közel hatvan lehet; nem tévedtünk, valójában hatvanegy. Mármost ezért igen berágtam, amikor Tad minősíthetetlenül viselkedett az óráján; mindenbe beledumált, amit még el lehet fogadni azzal, hogy bunkó ausztrál, de a tanár urat is kommentálta, ami itt még akkor is rém nagy parasztságnak számít, ha dicséri. Én úgy nyolcszor mondtam neki, fokozódó hangerővel és egyre rövidebb mondatokban, hogy fogja be a – eleinte száját, majd – pofáját, de nem fogadott szót. Most ez nemcsak azért kínos, mert ezexerint tovább dumált, hanem azért, mert én idősebb vagyok nála, meg magasabb diplomáim is vannak, tehát ha nagyon szigorúan nézzük, én vagyok neki a senpai (idősebb diák/kolléga, és az ilyet itt elvileg tisztelik.). Mármost ha egy kóhai nem hallgat a senpai-ra, ott a senpai (azaz adott esetben én) veszít rengeteg arcot. A francba.
Más említésre érdemes dolog nem nagyon történt, úgyhogy mesélek tovább az élelmezésről.
Szóval egyáltalán nem igaz, hogy Japánban japán dolgokat kell enni. Sőt, egyre inkább, a hagyományos japán konyha majdhogynem megfizethetetlenné kezd válni még a japánok számára is; no nem a pályaudvari ramen-restikre gondolok (a ramen-t hagyományos japán konyhának tartani márcsak azért is tévedés, mert nincs százéves, és Kínából jött), hanem az igazán drága sushi-vendéglőkre és satöbbi. Szóval én sem erőltetem a szigorú rizs- és főtt valami-diétát, mostanában egyre több szendvicset meg miegymást táplálkozom.
Talán érdekes lehet, hogy milyen konyhafelszerelésekkel és tartós élelmiszerekkel rendelkezem, és hogy milyenekkel nem. Szóval van egy elektromos rezsó (National, azaz Matsushita, gyengébbek kedvéért Panasonic), egy elektromos vaslap (hotto puréto, azaz hot plate), meg egy rizsfőző. Pont. Van ezenkívül egy pici konyhakésem (@ Ą500), egy villám és egy kanalam (szinte érintetlenek), három pár főzőpálcikám (ezek jóval nagyobbak, mint a rendes, de a legkisebbikkel főzök és eszem), meg két pár műanyag, amit a menzáról maradt véletlenül nálam; három poharam, de inni egy kéthónapos kappu (cup) ramen poliuretánhab-poharát használom, mert az legalább félliteres. Hasonlóan, egy másik kappu ramen nagyobb poliuretánhab-poharában verem fel a tojásokat, és van egy nagy, meg két kis csészém. Ennyi. A tojást pálcikával verem fel, nincs gáz, nincs az otthonihoz hasonló sütő, csak grillezni lehet a vaslapon.
Élelmiszerek: sok zacskó ramen; minden héten veszek egy-két zacskó instant yakisobá-t, bár egyre ritkábban eszem; liszt, amit még palacsintához vettem, azóta is bontatlan; okonomiyaki-por, ami lényegében sós liszt; só, mert nem bírtam kikerülni, hogy ne vegyek, nincs viszont bors; sajt, néha sonka, a múltkor fagyasztott garnélarák; sokszor csirkemell, sütni; szójacsíra, káposzta, mostanság néha banán, uborka.
Reggel szinte sosem eszem, megvárom az ebédet a menzán; este még egyszer-másfélszer. Mostanában néha kétszer.
By the way, valami nagyon olcsó olasz húsos makaróniszószt árulnak az egyetemi boltban. Vettem hármat, lesz ami lesz.