Délelőtt Yomota tanárnővel óra. Róla már értekeztem, hogy kicsit hűvösebb, mint a niigatai Matsuda tanárnő, lévén Kantó vidéki (Tokió környéki), meg még a fene tudja, hány más okból. Tad mostanában koreai lányokkal lófrál, minden látható eredmény nélkül, de legalább jókedve van; sajnos, most a szünetben Yomota tanárnőnek is nekiesett, ami az önkontroll teljes hiányára utal. A levegő megfagyott; mint említém, a teljesen nyílt és vidám Matsuda tanárnő is rosszul tűrte, de Yomota sensei egyszerűen nem hitte el.
Yomota tanárnővel egyébként most egy új könyvet veszünk, amit Tad javaslatára választottunk. Ebben három egyetemi előadás van leírva, táblázatokkal, mindennel; az első a népesedés problémáival és népességstatisztikai vizsgálatokkal foglalkozik. Mármost nekem nem nagyon hiányzott a szociológiai szaxókincs, de a fogalmazás jól követhető, és általános tudományos nyelvezet szempontjából is jó tananyag. Viszont nehéz. Ha nem készülünk előre, nem lehet haladni gyorsan benne, Taró meg különben sem tudja elolvasni. Mostanra azért már élesebb a különbség köztünk. Mármost kis híján elküldtem Tadet a fészkes fenébe, amikor mondta, hogy hát “ez a könyv olyan hát izé..”; azt mindenesetre közöltem vele, hogy “te választottad nekünk”, mire elhallgatott. Készülni egyébként én sem készültem a könyvből, de legalább a metrón beleolvasgattam. Ez úgy látszik, jogtalan előnyt adott számomra, mert az óra vége felé már úgy ment a dolog, hogy néhány magasra feladott labdát, rém egyszerű kérdést megvártuk, hogy Taró megválaszoljon; amikor Tad összeszedte magát, és egy kicsit figyelt, akkor néha ő is válaszolt; ha mindketten lebetliztek, akkor jöttem én. Én sem tudtam mindent, persze, de csak olyat kérdeztek, ami a lecke anyagában benne volt, és ki kellett olvasni, esetleg egyszerűbb szavakkal elmagyarázni.
Nem lévén komoly didaktikai tapasztalatunk (legalábbis a japán nyelvtanításban, angol- meg matekórákat azért jónéhányat végigültem), nehezen tudjuk megítélni, mennyire profik a tanáraink. Otthonhoz nem lehet mérni, két okból. Egyrészt, mert Yamajinál (ELTE) valószínűleg bárki jobb modern nyelvtanár (a többi tárgyon lehet vitatkozni, bár azokon se sokáig), Hidasi és Székács tanárnőknél (Külkereskedelmi Főiskola) jobbat meg felettébb nehéz mutatni. Engem ugyan csak Hidasi tanárnő tanított, de akkor is, nagyon magasra volt téve a mérce.
Szóval, azt azért éreztük, hogy nem teljesen kezdők a tanáraink, és akkor kiderül néha róluk, hogy például Sasaki tanárnő nyolc-tíz könyvet írt; Shiga prof. csak egybe segített bele, igaz, az vagy tízkötetes, és ha a lábamra esne, eltörne; meg hasonlók. Most az történt, hogy Yomota tanárnőnek megjegyeztem, hogy talán nem az a legfontosabb, hogy végigrohanjunk a leckén, hanem ez egy remek alkalom arra, hogy egy kicsit gyakoroljuk a nehezebb kanji-összetételeket, mert sok kanjinál előfordul, hogy csak egy-két szóban ismerjük őket, a jelentésüket meg alig, vagy egyáltalán. Nálam legalábbis ez gyakori. És mostanában végre előfordul az, hogy szinonímákat is ismerünk, de nem tudjuk a finom jelentésbeli különbségeket.
(Előző órán elő is jött egy példa: megkérdeztem, hogy mi a különbség a denkan, a kókan, és a henkan szavak között, amelyekben a második kanji ugyanaz, és lényegében mind a három olyasmit jelent, hogy “megváltozik”. Ha bárkit érdekel: a kókan “kicserél”, a henkan “átváltoztat”, a denkan meg csak nagyobb léptékű dolgokra, társadalmi, stb. állapotokra használt “megváltozik”.)
Aha, mondta ő, és szünet után teljesen átalakult az óra. Tíz perc alatt felkerült a táblára vagy negyven szó, összetételek; a másik kettő is azt mondta, hogy így sokkal jobb az óra, és tényleg az is volt. A végén meg elbeszélgettük az időt, és amilyen unalmasan indult az óra, olyan jó lett a vége.
Ebéd után Yamada sensei-jel nem órára, hanem egy ismerőséhez, egy hölgyhöz mentünk, aki kalligráfiát gyakorol vagy húsz éve. Kicsit formálisra sikerült a dolog, de azért nagyon kedves volt a néni, felírta a címét, hívott bennünket máskor is, mi is festegethettünk, és kaptunk tőle ajándékba kalligráfiákat. (Jó, jó, gyakorlópapírokat, de nekünk ez is szép.) Én próbáltam olyat kérni, amin kisilabizálható, hogy mi van, vagy legalábbis hogy olvassák fel nekem; az egyik még a néninek se ment, ami azért ciki.
Este nyolckor parti az egyetemi fesztivál sikerének megünneplésére, illetve Kawarai-san (az egyik portásnéni) búcsúztatására. Elmegy hosszú szabadságra, és csak szeptemberben jön vissza. Pedig mostanában már egy csomóan o-kaasan-nak (anya, mama) szólítottuk, azt nagyon szerette. És tényleg nagyon kedves. S ha zöld a haja, hát zöld a haja.
Kicsit lenyomta a partit, hogy vártunk Kawarai-sanra, és kilenc előtt nem jött, és ezért többen kicsit idegesek lettek. Viszont cserébe nem fejeztük be tízkor, csak tizenegykor.
Egyébként dögvész és kárhozat. Shiga pofaszőr úr megjegyezte, hogy mintha meghíztam volna, amitől elfeketedett előttem a világ. Az igazság ugyanis tényleg az, hogy az utóbbi időben egész jókat ettem, de mivel előtte is egyfolytában kövérnek éreztem magam, meg most is, úgy gondoltam, hogy hát akkor biztos tovább fogyok. És nincs egy mérleg, amin ellenőrizni lehetne.