Csendes, szelíd vasárnap, sok számítógéppel, leckékkel, jégkrémmel, meg hasonlók. Készítettem és kitettem egy plakátot, hogy “névjegyek a városban legolcsóbban”, most meglátjuk, mi lesz.
Attila főzött ebédet, spagettit sonkával, sajttal, meg tejföllel (igen, a 200 yenes tejföllel – kiderült, hogy iszonyú sűrű, higítani kell, és úgy már nem is olyan iszonyú drága). Csak belevágta a spagettit a vízbe, összeállt és rettenetes lett. Elvolt vele vagy félórát, mire szétgubancolta. Azért ehető lett, de nem nagyon.
Különben most már ő is sokkal lelkesebben vásárol, mint eleinte. Én rossz irányba fejlődöm, mert egyre lustább vagyok a kajával vacakolni, ami sajnos azt jelenti, hogy valami szendvicset eszem – pláne most, hogy kenyérpirító is van –, márpedig abból sokat lehet. A yakisobának meg a japánosabb konyhának az az előnye, hogy sokkal több a zöldség benne, és még ha pukkadásig zabálja magát az ember, akkor is sokkal kevesebb kalóriát evett, és sokkal egészségesebben. Majd igyexem.