Délelőtt nagy úszkálás a Sunwayben, délben pedig – ki is rúgva a hámból meg nem is – ebéd egy vendéglőben. Azért nem volt nagyon hámból kirúgás, mert ahhoz képest, amennyi mindent összeettünk, nagyon olcsó volt, 850 yen, és ezért másfél menüt kaptunk, összesen vagy hét tányért. Volt benne rántott garnélarák (hogy ez milyen finom), sajnos, valami hamburger is, miszo-leves, gyümölcs, rizs, savanyúság, satöbbi.
Délután, ha már tönkrement egy kicsit a gépem, úgy gondoltam, legalább az Attiláét összerakom a háromból olyan jóra, amilyenre csak lehet. Felesleges volt két óra hosszat kínlódni: a végén ugyanannál a gépnél tartottam, mint amikor elkezdtem, csak kicseréltem benne a nagy floppy-meghajtót, meg közben beleraktam a másikat az enyémbe. A többi alkatrészt egyszerűen nem sikerült működésre bírni.
Én az egészre úgy két órát számoltam, de minden közbejött. Mindössze további négy óra hosszat tartott életet lehelni és felszerelni valamiféle használható szoftverekkel az Attila gépét; este tíz körül adtam neki oda. Nagyon örült, azt mondta, ilyen szülinapi ajándéka még nem is volt. Szegény… még nem tudja, milyen buddhista erénynövelő eszköz egy 1 megabájtos 286-os.