Eredetileg egy jó nagy jégrémet akartam enni, meg elmenni napozni, aztán látva a rengeteg gépelnivalót, meg visszaemlékezve, hányan voltak a múltkor vasárnap a strandon, úgy döntöttem, inkább a hétfőből csinálok vasárnapot.
Igen ám, de amikor elmentem bevásárolni, egyszer csak belefutottam egy igazi matsuri-ba. Abba a szentélycipelős, izzadós, ordítósba e. Én nem voltam macurihoz öltözve, de azért így is cipeltették velem egy kicsit a szentélyt, az o-mikoshi-t – hogy az mi nehéz…
Aztán hazarohantam a fényképezőgépért meg a videokameráért, felvertem Attilát hajnali háromnegyed tizenkettőkor (állítólag hat előtt aludt el a szerencsétlen), húztam egy yukatát, és kerestük a macurit, de eltűnt. Hosszas kérdezősködés után találtunk rájuk, elszöktek és megálltak a közeli iskolában pihenni. Kicsit megnéztek a yukatámban, mire rájöttem, hogy ide mégsem jó; aztán kiderült, hogy egyig pihennek, úgyhogy ráérünk.
Visszamentünk, ettünk valamit, átöltöztem – mert van nekem valami macuris nylonkabátkám is, csak nagyon rikító –, aztán megint alig találtuk meg őket, úgy elrohantak. Beálltunk – felváltva – mindketten o-mikoshi-t cipelni, rohadt nehéz, úgy negyvenen viszik, és szerintem legalább ötszáz kiló, és ez még kicsi volt. Ráadásul nem elég, hogy cipelni kell, még táncolni is kell vele (már amennyire lehet táncolnia az embernek húsz-negyven kilóval a vállán), és ha nem kapja el az ember a ritmust, akkor minden lépésnél vállonütik hatvan-nyolvan kilóval. Mindenesetre, amikor felmászik rá egy ember (ezt valamiért csinálják néha, amikor megáll a szentély), azt már meg sem érzi, aki cipeli. Meg is fájdult a vállam disznómód, de születtek képek, video meg minden; és azért nem semmi szórakozás a zöldségesfiúval együtt üvölteni a szentély cipelése közben. Mivel azért beszálltam vagy egy óra hosszára, elég sokan emlékeztek rám később. Egyetlen epizód nem stimmelt: én több olvasmányban is azt tanultam, hogy szentélycipeléskor azt kell üvölteni, hogy wasshoi, wasshoi, (meg mindenki, akit megkérdeztem utána, ezt mondta), ezek meg mindent üvöltöttek, csak ezt nem.
Nem kísértem végig a szentélyt, állítólag még ötkor is mászkáltak valahová. Amikor az Óokagawa hídjánál megálltak hosszabb időre, és ingyen citromos vizet meg árpateát lehetett kapni, én megittam úgy másfél litert belőle, és aztán búcsút intettem nekik.
Attila elment Emo bérletével Kannai állomásra bérletet venni (Gumyojin nem lehet). Én Kamióokára akartam menni, ahova pont nem vehetünk bérletet, viszont ahol szintén lehet bérletet venni; így összekötöttem a kellemest a hasznossal. Bérletet venni menni tudniillik ingyen lehet, tehát spóroltam 180 yent; Attilát előtte cikiztem is, hogy miért kellett neki elkérnie Emo bérletét, és főleg, miért kell elmennie Kannai-ig (öt megálló, Kamióoka egy, csak az ellenkező irányba).
Kamióokára a 100 yenes boltot kifosztani mentem; ez annak rendje és módja szerint meg is történt, tudniillik ha lesz is Matsumotóban 100 yenes bolt, egyáltalán nem biztos, hogy ekkora lesz, tehát be kellett ruházni erre-arra. Épp fizetésre került a sor, amikor megláttam egy 3000 yenes órát 1500 yenért árulni, és egy, még az Edo-korból származó kifejezéssel megjegyeztem, hogy “hát ezt meg vajon miért adják bagóért”. Erre a pénztáros melletti eladólány felvihogott, hogy “nahát, egy gaijin, aki ismeri azt a kifejezést, hogy bagóért adni“. Mire bepöccentem, és elkezdtem fennhangon tódítani, hogy “ismerem én ám azt is, hogy nem találok szavakat rá, sőt, azt az Edo-kori regényt is, hogy Végig a Tókai-úton az apostolok lován“, (mind a kettő marha régi kifejezés), meg ami még csak eszembe jutott. Az eladólánynak eddigre a könnye potyogott, úgy röhögött, én meg abba nem hagytam volna. A végén még hozzátettem, hogy “ja, különben japán vagyok, innen Saitamából”, na akkor látni kellett volna a fejét.
Aztán végül majd félóra hosszat beszélgettem vele, meg egy másik nénivel, akiről kiderült, hogy mindössze a tulaj, és kaptam teát is. Aztán még egy kicsit motoroztam a közeli játékteremben, és jól elkéstem a Sunwayból, már tényleg szinte csak fürdeni maradt idő.
Említettem, hogy másfél liter vizet ittam meg, meg aztán fél liter kólát, meg még a teát, amit kaptam. Na, ehhez képest bírt a mérleg mutatni 90,5 kilót a Sunwayben; amikor odamentem, nem amikor eljöttem. Jó, tényleg alig eszem, meg kiszáradtam (de hát több, mint két litert ittam), szóval ez nem normális érték, de ennyire alacsony még soha nem volt, a rekord durva sportolás, meg az egyórás szauna után volt 90,9 kiló. Lehet, hogy fogyok?