Na, ez egy hosszú nap lett. Délelőtt jó korán felkeltem, két csomagot összepakoltam, és elrohantam velük a postára; de valahogy cseppet sem látszott csökkenni a lakásban lévő dolgok mennyisége. Márpedig délután 3-ig jó lett volna befejezni, mert Attila ráébredt, hogy én elmegyek, és akkor nem lesz, aki nyomtassa a leveleit, tehát nyomtatót kéne vásárolnia, ráadásul hallotta Kitchótól, hogy Akihabarán 900 jenért lehet özönvíz előtti nyomtatókat vásárolni, és teljesen be lett sózva.
Segített pakolni, szegény, össze is vagdalta az ujjait, olyan lelkiismeretesen kötözgette le a csomagjaimat; de délután háromig még úgy is, hogy kaptam mérleget kölcsön Kawarai-szantól, és hajszálpontosan 12 kilóra raktunk meg minden csomagot, meg hogy kézikocsit is kaptunk, és ezért csak egyszer kellett a postáig fordulni az újabb hét pakkal, szemlátomást maradtak még dolgok a szobában. Mindegy, abban maradtam Attilával, hogy éjjel összepakolok, és akkor hétfő reggel feladja a holmijaimat a postán, csütörtökig meg kell, hogy érkezzenek, a legsürgősebb és legfontosabb dolgokat már feladtuk, a számítógépet meg megpróbálom magam elvinni. Ebben megnyugodva, el is hívott ebédelni, ami nagyon jólesett, csak nem értettem a fene nagy jóindulatát, kérdeztem is, hogy ennyire örül, hogy elmegyek, vagy ennyire sajnálja?
Ráadásul nekem meg még találkoznom kellett a Miskolczi Erzsébet nevű leányzóval, aki a Japán Alapítvány ugyanarnnak a kilenchónapos kurzusára érkezett, mint amin a Rita volt, ugyanoda, Urawába, és mivel én rövidesen nagyon messze leszek Urawától, ráadásul még pakkot is hozott nekem otthonról, hát mindenképpen találkozni kellett vele.
Kicsit kicentizve indultunk tehát Akihabarára, és mivel az elmúlt napokban nem igazán sokat aludtam, kicsit szerencsétlenkedve vágtunk neki az “Electric Town”-nak – de erről olvasson mindenki Attila naplójában. Először 10 ezer yen környékén bukkantunk egy hatalmas méretű irodai EPSON-nyomtatóra; de aztán meglepően hamar megtaláltuk az olcsó, használt nyomtatók boltját; hát 900-ért nem, de 971-ért, azaz adóstul 1000 jenért már tényleg voltak özönvíz előtti nyomtatók, nemcsak 9, de 24 tűsek is. Sajnos, mind NEC-nyomtató volt, én azoktól meg nagyon húztam a képemet, tudván, milyen kompatibilisek az NEC 98xx-sorozat számítógépei az IBM-ekkel. Viszont némi keresgélés után a kezünkbe akadt egy EPSON VP-1500 (ez az LQ-1500, a régi FX-1050-éhez hasonlóan hatalmas méretű, de 24 tűs nyomtató japán változata), 4800 (azaz 5000) jenért. Összehasonlításképp, három éve, amikor még én is erről a nyomtatóról álmodoztam, 70 ezer forintba bírt kerülni. Egy kicsit eldugtuk, hogy másnak ne kelljen, és még megnéztünk két boltot, meg hogy lehet-e még szalagot kapni hozzá. Lehetett, így aztán visszatértünk, és Attila nagyon boldogan cipelte haza az új nyomtatóját, és én sem késtem sokat Urawából.
Böbével kölcsönösen információt (azaz pletykákat) és csomagokat cseréltünk; ő gyógy- és kötszereket hozott nekem otthonról, én meg a háztartás egynémely, feleslegessé vált holmiját varrtam a nyakába. (Jut eszembe, eladtam a hűtőszekrényemet is 2000 jenért Huannak, a mexikóinak.) Böbét elcipeltem abba az icipici vendéglőbe, ahol hajdanában a rántott garnélarák- (ebifurai-) menüt ettük, és bár most már nem 500, hanem 800 jen volt, de még bőségesebb, és még jobbat beszélgettünk a helybéliekkel.
9 körül azért csak hazaindultam, de csak fél 12 körül értem haza. Hiába, este már nincsenek olyan sűrűn vonatok. És én barom, Tokióban átszálltam egy másik, gyorsabb járatra, de megérte volna nem, mert akkor igaz, tíz perccel később érek Yokohamába, de végig ülök, így meg elkaptam egy pénteki ingázóvonatot, és nemcsak, hogy állnom kellett, de alig fértünk be a vonatba. Fél 12 körül értem haza. Itó-szan még benézett, és adott búcsúajándékot: készítétt két hallatlanul csúnya bélyegzőt, Shirokuma Saburo névre. Nekem momentán nagyon tetszettek.
Attila már várt, de – és áldja meg az isten az EPSON-t, az összes jó hírével – tíz perc alatt sikerült üzembehelyezni a nyomtatóját, és fél órával később már egészen remek leveleket lehetett nyomtatni az ő gépéről is. Igaz, közben szétment a monitor csatlakozója, amitől egyfolytában futott a kép, és csavargatni kellett a micsodáját; aztán egy kicsit szereltem, és akkor már villogott is, nemcsak futott. Szoftveres vagyok, na…