Délelőtt tehát elmentünk a csomagok első feléért; a kilenc csomag megint alig fért be a kocsiba. Utána szorgosan pakolásztam. Tokoro de, élelmezés: most, amíg nincs konyhafelszerelés, a közeli convenience store-ban (japánul konbenii), azaz éjjel-nappaliban veszek mindenfélét. Kicsit drága, de azért túl lehet élni, és nagyon kényelmes.
Délután Sawaki sensei átrohant, hogy csak ma olcsóbb a Daieiben a futon (japán paplan és matrac; egyébként azóta is ugyanannyiba kerül), elvisz engem, igen, persze, hogy kényelmetlen, de hát a futon fontos, hogy tudjak aludni. Igaza volt: a tatami ugyan annyira nem szörnyű kemény, de elég hideg (lévén közvetlenül a padlón), prüszköltem is reggel rendesen, amit pedig már hónapok óta nem.
Ha már Daiei (jó messze van, a város másik végén), akkor már megemlítettem, hogy eladtam a hotto pureeto-mat, beugorhatnánk a Kojima Denki-hez (Kodzsima Keravill, ott vettem tavaly is), hátha van megint olcsón. Jót mosolygott, de aztán tényleg elmentünk, és még olcsóbb volt, mint tavaly…
A Daiei itt iszonyú nagy, szerintem egy szintje van vagy 150-200 méter hosszú. Mindenesetre megvettük a futont (matrac és paplan együtt 7000 yen volt, és ez tényleg nagyon olcsó), hazahoztuk, és megbeszéltük, hogy hétfőn jön 9-re értem, és majd együtt megyünk az albérletboltba (mármint az ingatlanközvetítőhöz).
Yokohamában a legfontosabb dolgaink mind megvoltak, én tehát különösebben nem túrtam a szemetet, de eszembe jutott, hogy itt sokkal jobban rászorulhatok, tehát tessék körülnézni. Na, az első dolog, amit találtam, egy komplett futon-készlet volt, két pokróc, két pokróchuzat, meg egy párna két huzattal. S miután ezek egy alagsori folyosóban voltak, nem a szabadban, nem is voltak mocskosak. Igaz, a talált futon-matrac teljesen ki volt szakadva, de a többi kiváló (azóta is a talált futonon ülök szék, azaz ülőmatrac, zabuton helyett).
Aztán 8-kor összestem és reggel ébredtem csak. Fáradt lehettem, vagy mi a szösz.