9-kor Sawaki sensei tényleg jött is értem, tényleg elmentünk az ingatlanközvetítőhöz, és tényleg ki kellett fizetnem 210 ezer jent. Ráadásul nem a letét (amit visszakap(hat)ok) volt 2 hónapnyi lakbér (2×42 ezer jen), hanem a köszönőpénz, amit soha többé nem látok. Ez a rengeteg pénz összesen csak egyhavi lakbért tartalmazott. Még jó, hogy egy ideje erre spóroltam, de akkor is nagyon kifosztottak. Ha nem vettek volna sok bélyeget az utolsó héten, akkor most úgy harmincezer jenem maradt volna.
Aztán mentünk az egyetemre, ahol mindenféle pecsétet követeltek (itt nem aláírás, hanem személyi bélyegző a divat, piros), mire én faarccal előhúztam az Itó-szan által gyártott gumibélyegzőmet, a jegesmedvéset (shirokuma ugye jegesmedvét jelent), és felmutattam. A dékánista néni kis híján rosszul lett, de Sawaki sensei meglepő módon teljesen mellém állt, mondta, hogy milyen remek bélyegző, meg hogy a Shirokuma az én japán írói nevem, vagy valami ilyesmi, így aztán ezt használtuk. Sőt, a bankban is, ahova banxámlát nyitni mentünk, minden apelláta nélkül elfogadták.
Sawaki sensei egy órájára bementem, kiderült, hogy valami felmérést akar végezni az 1998-as naganói téli olimpia idején (bizony, bizony, az itt lesz, én most Nagano prefektúrában lakom, Nagano várostól nem is olyan messze). Összeismertetett a diákokkal, és aztán velük is ebédeltem; eleinte kölcsönösen udvariaskodtunk, de aztán ez hamar elmúlt, amikor kiderült, hogy olyan szavakat is ismerek, amit általában a ryuugakusei-ek nem. Ja, és csütörtök estére meg is hívtak valami partira.
Itt ugyanaz az oktatási rendszer, mint Yokohamában, tehát a harmadik másfél órás egység 1-től 2:30-ig tart. Sawaki profnak megint volt egy órája az elsősöknek; bevallom őszintén, belealudtam. Nem mintha akartam volna, de nem tudtam nem.
Óra után bementem a polgármesteri hivatalba (gyalog bő huszonöt perc, az állomásig félút otthonról), elintéztem a szükséges formaságokat, TB-t, satöbbi; aztán ha már félúton voltam, hát elsétáltam az állomásig, ahol állítólag egy rém olcsó bolt van. Sok-sok kérdezősködés után meglett a bolt, Eesuwan névre hallgat, amire én három napig Estevan néven emlékeztem, és csak most esett le, hogy Ace One. Vettem gázrezsót, négyezerér’, meg egy kis ennivalót, többek közt instant yakisobát. Hat körül értem csak haza; közben még telefonon ellelkendeztem Sawaki sensei feleségének, hogy vettem gázrezsót. Igaz, ki se bontottam.
Alig értem haza, szegény prof lélekszakadva jön, hogy milyen rezsót vettem. Hát izé, ezt. De mégis, városi gázost? Miért? Mert itt propángáz van, és a városi gázos rezsó – természetesen azt vettem – nem jó. Puff. Na, majd kicseréltetem. Másnap nem kell egyetemre mennem, csak 3-ra egy kicsit beszélgetni; várjam csak szépen a csomagjaimat, meg pakoljak.
Ma már tényleg egészen komolyan mindenfélét dolgozni akartam; ehhez képest – igen, igen – nyolckor összeestem és csak reggel kilenckor ébredtem.