Nem taglaltam részletesen az elmúlt napok menüit. Ennek legfőbb oka, hogy mindennap ugyanabban a kifőzdében ettem ugyanazt (B-menü, rántott csirke meg sült hal, néha kis, néha nagy tál rizzsel), durván napjában egyszer, némi éjféli majszolával.
Az első hűvös napok után kiderült az idő: délután el is bicikliztem az Agatanomori parkba. Télen egyetlen ember nem volt soha, kivéve az általános iskolásokat, akik oda járnak, most meg mintha rendelet írta volna elő, ott viháncolt a fél város. Aztán benéztem a piros Jusco-ba (ez egy borzasztó nagy áruház, sok-sok szaküzlettel, a hivatalos neve Katakura Mall, de mindenki Jusco-nak hívja, a nagy élelmiszeráruházáról; a kék a város déli részén van), és megrendeltem leendő kerékpáromat. Írok majd róla többet, ha meg is érkezik; ugyanis muszáj volt megrendelni, mivel a szokásos japán vázak (380 v. 420 mm) nekem alacsonyak. Régóta kinéztem magamnak a Panasonic (igen, 1986 óta biciklit is gyárt, nem is akármilyet) egyik masináját; de most találtam hirtelen egy másikat, olcsóbban, azazhogy találtam volna, ha a bácsi rá nem jön a végére, hogy azt az árat mondta nekem, amennyiért ő veszi. Így aztán maradtam a Panasonic Mountain Catnél. Igazából alumíniumvázasat szerettem volna, nyomogatós váltóval, ám a négy alapmodell között (amik már így is elég drágák voltak, vagy hatvanezer forint, és ezzel még nem is számítanak itt különösen drágának) vagy alumíniumvázas volt tekergetős váltóval, amit utálok, vagy nyomogatós króm-molibdén-ötvözet vázzal. Maradtam ez utóbbinál, a különbség lévén összesen nyolcvan deka, én meg vagy kilencven kiló, tehát annyira nem fog számítani, pláne, hogy egy megtermett csomagtartó lesz az első, amit veszek rá.
Lett volna különben csicsásabb bringa is, meg még jobb is, kilencvenezer forintért, sőt, egy igazán professzionális példány is, úgy százötvenezerért. Szó se róla, tetszettek, de azért valahogy csak lemondtam róluk.
Kezd az idegeimre menni a Strike Commander, bár már egészen jól megtanultam bombázni, meg elrohangálni a rámlőtt rakéták elől. Az a borzasztó benne, hogy olyan teljesen valószerű küldetések vannak benne: két repülővel hat ellen (az én rakátáim elől mindig meglógnak), majd még le kell bombázni egy repülőteret, az összes légvédelmével. Bosszúból beállítottam a végtelen géppuskalőszert, meg hogy ne feketedjen el állandóan a képernyő azoknál a manővereimnél, aminél normális ember beájulna, de még így is…