Ilyen még nem volt. Ahogy gyanútlanul közelítek a tanszék épülete felé, látok néhány furcsán pislogó japánt. Nem voltak igazán ismerősek, meg egy ideje leszoktam arról, hogy akár megsértődjek, akár vigyorogjak csak azért, mert valaki hülyén néz rám. Így aztán kerültem egy kicsit, de ahogy készültem az ajtón belépni, nekem estek. Kiderült, hogy az ESS-ből valók (English Speaking Society, az egyik egyetemi kör), és hogy holnap és szombaton szónokversenyt tartanak, és nem találtak anyanyelvi bírát. Szabódtam elég rendesen, de aztán ráálltam. Erre nagyon boldogok lettek, és mondták, hogy ne aggódjak, ott lesz a Ruzicka sensei is. Ruzicka sensei David Ruzicka névre hallgat, angol, és én kicsit ideges lettem, hogy ha van bíra, akkor most mit vacakoltak velem, de aztán kiderült, hogy kettő kellett nekik.
Délután különben a változatosság kedvéért ismét biciklit szereltem, ám ezúttal szívességből. A Fujisawa nevű másodéves kért meg, egy meglepően jó állapotban lévő, ám kissé lapos hátsó kerekű bicikli “megszemlélésére”.
Találós kérdés: mennyi ideig tart otthon egy kontrás női bringa hátsó kerekének kiszerelése hozzáértőnek? Úgy van, nincs egy perc, de csak ha szorultak a csavarok, mert különben feleannyi. Mennyi ideig tart egy japán kontrás női bringa hátsó kerekének kiszerelése? Nem, meditáció nélkül. Úgy van, harminc percig. Az van ugyanis, hogy a feltámasztó, a hátsó csomagtartó, a hátsó sárvédő és az agyváltó mind a hátsó kerék csavarján foglal helyet, és ha ez nem lenne elég, a lánc láncvédő címén szabályosan be van páncélozva.
Viszont a kerék ezek után nagyon hamar meggyógyult, és szinte egy fillérbe sem került, mert közben a kidobált biciklikből megmentettem két teljesen jó belsőt, valamint három lyukasat, amiket azóta megfoltoztam. Igazgattam még a féken, meg kicsit kikalapáltam az első kosarat (valaki nagyon érdekeset és látványosat eshetett ezzel a masinával), és a Fujisawa nem akart ráismerni. Később aztán kaptam tőle egy sütit, meg egy telefonkártyát a barátjától, akinek a bringa készült.
Este elvittem a gitárt az angol iskolába és megénekeltettem a csoportot. Nem bírtam elég primitív nótát választani nekik: a “Sailing” nyelvtana itt-ott kicsit nehéznek bizonyult…
Utána, mint kiderült, valami oknál fogva Lori szervezett egy partit, elmentünk egy szomszéd kocsmába (a városban elég népszerű, nagy hely, Shirokiya – fehér-fa-üzlet – névre hallgat), és ott eszegettünk mindenfélét. Egészen sokféle ember összejött, aztán még továbbálltunk egy másik kocsmával, ahol meg valakinek egy hostess ismerőse csapódott hozzánk. Mármost én nem szeretek bérfűrészesekkel társalogni, mert mindig azon jár az eszem, hogy vajon ez most hogy utálhat engem is, mint plusz egy férfi, akivel beszélgetnie kell, ráadásul ingyen; hasonló módon azt sem értettem soha, hogy hogyan tud egy bárcás lelkesen, odaadással szeretkezni, de állítólag én tévedek, mert lehet. Félreértés ne essék, ez a lány nem volt prostituált, a hostesskedés legrosszabb esetben is csak tapizással jár, és ki lehet dobatni a vendéget, ha túlzásba viszi; csak tényleg lerítt róla, hogy profi, vastag máz az arcán, a sok cigarettától érdes hang, miegymás.