Nem sikerült túl sokat aludni reggelig; különben is, hétre már fel kellett szedni a sátrakat, és szépen sorbaállni, pedig csak tíztől nyitották ki a kultúrcsarnokot. Kicsit lassan ment az idő, az eső is szemerkélt (lassan itt a tsuyu, az esős évszak), de aztán tízkor tényleg behajtottak bennünket egy nagy hangversenyterembe, ahol a tavalyi koncerttel szórakoztatak bennünket felvételről, amíg szépen lassan megkezdték a jegyek árusítását. Úgy fél tizenkettőre már szabadok is voltunk.
Még tegnap találkoztam néhány figurával a kosarasok közül. Kiderült, hogy ők teljesen a saját szakállukra cselekszenek, nincsenek beszervezve, mint mi. Már szerdán kijöttek, hogy a legjobb jegyeket és helyeket megkaparintsák – és állítólag, ha szerencséjük van, 30-50 ezer yenért tudják az utolsó pillanatban eladni a sorszámaikat. Ez azért nagyon durva. Tacchan (a kocsma tulaja) biztos nem kaszál ennyit, de ezek szerint azért van még profitmargója a mi 12 ezer yenünk kifizetése után… Ezt abból is sejtem, hogy a nagy sorbanállás után mindannyiónkat hétfőre meghívott egy eszem-iszomra (mindenki, ami belefér).