8. nap
MIHARA–OKAYAMA–HIMEJI–(KOBE–OSAKA–KYOTO)–MAIBARA–NAGOYA–NAKATSUGAWA–MATSUMOTO (vonat)
Kerestem valami éjjel-nappalit, hogy másnapra vegyek élelmet. Aztán próbáltam aludni egy keveset az egyik padon (másik két, hozzám hasonlóan “18 kippu”-val utazó diák már javában húzta a lóbőrt). Nem nagyon sikerült, mert két, idősebb úriember, közülük is az egyik, valami rettenetesen hangosan beszélgetett. Egy darabig tűrtem, amíg tűrhettem, aztán rájuk förmedtem, hogy “Urusee“. (Szó szerint csak annyi, hogy “hangos”, de ahogy én mondtam, eléggé pontosan megfelel a magyar “pofa be”-nek.) Semmi keigo, semmi udvariaskodás. Elkezdtek visszadumálni, én meg a legdurvább nyelvezetet használtam, amit csak bírtam. Először meglepődtek azon, hogy egy gaijin japánul beszél, aztán azon, hogy egy gaijin így beszél japánul. Végül megkérdezték, hogy tanár vagyok-e. Mondtam, igen (az lennék, vagy nem, tanítok angolt?). Erre elmentek. Ezt még most sem értem egészen. Valami olyasmiről lehetett szó, hogy igazolásfélét kerestek arra, hogy egy náluk fiatalabb ember ennyire durván társalog velük. Miután kiderült, hogy tanár vagyok, megnyugodtak, hogy ők veszítettek. Vagy valami hasonló.
(Tényleg, ennyire durva nyelven csak kétféle ember szól Japánban az emberhez: vagy valaki annyira alacsonyan, hogy másképp nem is tud beszélni, meg mindegy is neki; vagy valaki annyival az ember felett, hogy muszáj lenéznie.)
Lényeg, ami lényeg, elmentek, és tudtam aludni egy keveset. 4:45-kor volt egy vonat Okayamába (már csak ezért is jó, hogy nem maradtam Shiraichiben, ott hétkor lett volna az első), és egy kapcsolódó járat Himejiig. 7:40-re már ott is voltam. Itt aztán sajnos, sikerült elcsípni a reggeli csúcsot, szóval állhattam egy órát, de aztán szépen, nyugodtan csak hazavonatoztam. Nagoyában ugyan voltam már egyszer vonattal, de éjjel: most először láttam, hogy mennyire csodálatos helyeken vezet a vasút a hegyek között. Legközelebb nem a világ végére megyek, van még látnivaló Naganóban is bőven… :)