Nagyon-nagyon átlagos délelőtti óra. Yamada sensei délutáni óráján viszont – a szokásostól eltérően – már az első órán japán diákok kezdtek beszállingózni, amit nem értettünk, de kiderült, hogy a hátunk mögött szervezkedés folyt, és japán barátokat intéztek nekünk. Nem gyanakodtunk semmi rosszra, azt hittük, csak általános jellegű érdeklődés nyilvánult meg; még vigyorogtunk is, amikor kiderült, hogy az első baldóver Argentína iránt érdeklődik (merthogy Manuel, az argentin orvos egy büdös szót nem beszél se japánul, se angolul). Aztán a másodikról kiderült, hogy venezuelait keres, aki ugye a Taró, a harmadikról pedig, hogy magyart, lehetőleg olyat, aki tud japánul, és érdeklődik a nyelvészet iránt. Ekkor már bűzlött valami. A negyediknek ausztrál geológus kellett (Tad), az ötödiknek tornatanár (Attila), és így tovább. Kicsit kiborultunk, mert épp elég bajunk van magunknak is, amikor ezt a csomó szerencsétlent még a nyakunkba varrják, akiket hivatalból szeretnünk kell. Próbáltunk tréfálkozni (“Tan’ kérem, lányok nincsenek?”), meg amikor kiderült, hogy összesen vagy hatvanan jelentkeztek önkéntes japán barátnak, kérdeztük, hogy lehet-e legalább válogatni, de nem volt kegyelem: a japánok könyörtelenül megadták a címüket és telefonszámukat.
A két óra között testületileg kirohantunk az erre a napra szervezett bolhapiacra. Volt, aki köcsögöt vett, volt, aki plüssállatot; én momentán a Shin-Heike monogatari 16 kötetét, meg egy Misima Yukio-regényt darabonként 100 yenért. (Sőt, összesen még ebből is alkudtunk.)
A pillanatok alatt szakadni kezdő eső sebtében elmosta a bolhapiac nyomait is. Eső volt ám a javából: esernyőstül, mindenestül piszokul eláztunk az egyetemtől a metróig tartó húszperces úton.
Ja, és este, ezúttal reggel 3-ig Tatiana rajzolt grafikonokat. Én meg nyomtattam. És gyönyörű lett. Egyébként ezt azért nem gondoltam. Azt hittem, egy-két nap alatt végez. És még mindig nincs vége.
Mára lett telefonom, és ketten is felhívtak. Az egyik Bazsó Edit volt, aki elmesélte, hogy itt a Kaláka Japánban, hétvégén ő mászkál velük, aztán vasárnaptól már koncertek, vagy két hétig. Nagyon szeretném a Kalákákat látni.