Ma elvileg nincs egyetem, tehát azt hittem, mennyi mindent meg tudok csinálni. Ehhez képest pénzt kerestem, keveset, viszont elment vele az idő. Megjelent egy kínai, akinek le kellett gépelni valami angol nyelvű jelentkezési lapját (tele volt hibával, nem a gépelés tartott soká, hanem hogy átfogalmazzam úgy, hogy ne azonnal rúgják ki ezzel a papírral). Ötszáz yenjébe került; aztán megjelent egy másik kínai, aki meg névjegyeket akart, olcsón. Most már tudom, hogy sokkal magasabb árakat kellett volna kiírnom, de egyelőre csak gyűljenek a kuncsaftok, aztán majd amikor már ideszoktak, akkor emelünk. Egyelőre a papír is kicsit vékony, amit használok; viszont egész profin kezelem már a sniccert.
Holnap valami partiféle lesz a külföldi diákok számára, és rábeszéltek finoman, hogy én is önként énekelni meg furulyázni akarok. Furulyát azt ugyan csak ma kaptam, és ráadásul barokk fogású, tehát csak két-három helyen tér el attól, amit mexoktam, és ez pont elég ahhoz, hogy folyton elakadjak, vagy nagyon hamis legyen. Azért szépen begyakoroltam Bartók: Három csíkmegyei népdalát, nehogy már olcsón megússzák holnap.