Reggel béfejeztem a fordítást (kicsit nagy volt az adag). A jobb fülem lassan kezd gyógyulni, de a másik sehogysem az igazi. Raktam ebbe is vazelines cipőfűzőt, de nem javul, hanem romlik.
Délután hivatalosak voltunk a helyi UNIFEM (ez a UNICEF-nek valami albűnszövetkezete, nem egyesült fémek, hanem egyesült nőstények) önnemző gyűlésére. Ezek itt unatkozó háziasszonyok, annyiban különbözve a szokásos unatkozó háziasszonyoktól, hogy apuci sokkal gazdagabb.
Előtte, hogy összekössük a kellemetlent a hasznossal, akkor már bementünk az egyetemre aláírni. (Bebizonyítani, hogy itt vagyunk Japánban e hónapban is, és hogy megérdemeljük az e havi ösztöndíjat.) Kicsit el is késtünk visszafelé.
Mármost az rendben, hogy meg kellett néznünk egy videót Kambodzsáról, hogy hogyan szenvednek ott a nők, de lesz még tavasz, lesz még lágy kenyér, mindezt kambodzsairól japánra szinkronizálva; az is rendben, hogy utána valami elfuserált társasjátékkal kellett szórakoznunk, de az nem, hogy ezért 1000 yent legomboltak rólunk. Jó, az igaz, hogy a Landmark Tower 13. emeletén voltunk, meg hogy az, aki eddig kibírta, utána kapott szendvicset, meg inni, meg dinnyét, meg narancsot meg banánt, meg utána a tűzijátékot a Landmark Towerből nézhettük, és tényleg nagyon szép volt. De akkor is. Különben ha bárki azt hinné, hogy a külföldi diákok mentek oda bezabálni az ingyen szendvicsből, hát téved; igaz, jót ettünk, de a háziasszonyok úgy pakoltak a kis tányérjukra egy-két köbméter dinnyét, hogy öröm volt nézni. (Mint említettem volt, a dinnye itt patikaáru.)
Tó Kó tényleg vett egy nagy marha állólámpa-szerű ventilátort, 8000 yenért, azaz tehát 5000-ért. Egymaga szerelte össze, igaz, egy óra alatt. Nem akartam hinni a fájós fülemnek, amikor sérelmezte, hogy ennyi pénzért nincs hozzá távirányító. Mi? Ventilátorhoz?
Éjszaka szinte kibírhatatlanul megfájdult a bal fülem. Majd egy óra hosszat próbáltam hősködni, aztán kicseréltem a cipőfűzőt, telenyomtam Chlorociddal a fülem, bevágtam egy Algopyrint (ja kérem, van itt minden, amióta a hazamenő magyarok – adott esetben a Rita – bennem felejtette a patikáját), egy félóra hosszat felváltva morzsoltam rózsafüzért és válogatott szidalmakat, aztán valahogy elaludtam.