Meglehetősen pihenősre fogtam a tegnapi nagy harc után, különösen, hogy féltettem a lábamat, ami kicsit szétment. Nem is annyira a bal (pedig az szokott), hanem a jobb, ami berepedt kicsit mélyen, aztán persze műtöttem is rajta, amitől vérezni ugyan vérzett, viszont semmivel sem fájt kevésbé.
A nap nem kevés része a mérhetetlenül érdekfeszítő Nihongo shoho című tankönyv gépelésével telt el, amelyeket helyenként némi úszkálással szakítottam meg.
Valami hülye szokást mindig felszed az ember. Attila mostanság például papagáj módjára felnyerít mindenféle hülye mondatokat, amiket felszedett; ezt korábban is tette, csak sokkal kevesebbet ismert, de most már vagy harminc reklámot tud kívülről, és ezek még csak a reklámok.
Én viszont tófut, rántott husit, meg makarónisalátát eszem mostanság. Tudniillik fekvenyomogatok, és nem ártana némi fehérjét is magamhoz venni, különben semmi értelme az egésznek. Mármost a tófu, azaz a szójababtúró önmagában rettenetes ízzel bír (azazhogy nincs is neki nagyon), de szójaszósszal, katsuobushi-val (reszelt, szárított bonito) meg hagyományosan apróra vágott póréhagymával (ami nekem nincs, viszont uborkát szoktam rá vágni) még külön névvel is bíró étel, hiyayakko névre hallgat. Amellett, hogy színtiszta fehérje (még ha az igen értéktelen növényi fajtából is, mint azt Tatianától végighallgathattam), bír az egész kerülni úgy 59 yenbe, merthogy pont ennyi úgy 20 deka tófu, szójaszószt ingyen kaptam Kitchótól, uborka elenyésző mennyiség, a katsuobushi meg egy ideje csak áll a nyakamon. Most végre fogy.
Mármost a japánok azért átlag 5-8 deka hiyayakkót esznek egyszerre, ami az íze alapján teljesen érthető is. Tehát az én 20 dekám nem is kis teljesítmény, többen meg is lepődtek, különösen, hogy szinte mindennap befalok egyet. (Az a trükkje, hogy akkor kell enni, amikor a legéhesebb az ember.)
A rántotthús pedig azért van, mert újrafelfedeztem a rántotthúsboltot, és szenvedélyemmé vált a wakatori-hitokuchi-katsu, azaz az “egy falatnyi rántottcsirke”. Melle, de tényleg puha, 30 yen egy darab, ennyiért itt nem is köszönnek, nemhogy enni adjanak, mondjuk 3 darabból két-három tízyenes krumplival együtt én mostanában már egészen jóllakom, hát még tíz deka makarónisalátával hozzá. Az egész nincs 200 yen. Egyébként nem is annyira én fedeztem újra fel a boltot, mert jártam én oda korábban is, hanem Attila. Mostanában mindennap odajár.