Ma az illendőség kedvéért bementem az egyetemre, csak a végén azt nem értettem, hogy minek. Kadokura sensei órájáról (“Különféle kultúrák rejtelmei és inflexiós pontjai”) ugyanis a társaság fele lógott, a maradéknak, élükön velem, meg arról kellett beszélniük, hogy miért is volt számukra oly nagyszerű ez az óra. Jó volt viszont az ebéd: már egészen hiányzott az az igénytelen koszt, amire ráálltam az elején (rizs, hal, saláta, rengeteg öntet, árpatea, szumma 300 jen).
Shiga sensei meg egyszerűen fogalmazást íratott. Mindenki betett, mert azt hitte, hogy vizsga – Taró még szótárt se vitt, annyira nem számított érdemi tanulásra –, de aztán kiderült, hogy nem, csak olyan felmérésféle. Én először meg voltam győződve, hogy semmit sem fogok tudni írni, aztán összekapartam két oldalt a “Számítógépes nyelvészet” című, rém érdekfeszítő témáról.
Aztán Sasaki tanárnővel beszélgettem (el Shiga sensei másik óráját), majd pedig Yokohama állomásra kellett rohanni, mert Nishimura néni (akinél jártunk párszor) kimonókiállításra hívott sokunkat, akiknek én mind elfelejtettem szólni, így a végén csak Tatiana, Attila meg én mentünk. A kimonókiállítás a Takashimaya áruház legfelső emeletén volt (ez itt szokás, áruházakban kiállításokat rendezni), az utolsó napját rúgta, de nagyon szép volt. Ősrégi kimonókat nem állítottak ki, a legrégebbiek is a Meiji-korszakból valók voltak (1868-), de mind a készítésmód, mint a viselés módja, sőt, még az évszakok szerint is elrendezték őket.
Estére meghívott Nishimura néni bennünket vacsorázni – alighanem utoljára, ezért is fogadtuk el. A szokásos teszetosza ballagástól eltérően most a férje egy Toyota Celsiorral (Japánon kívül Lexus néven ismeretes, az itt kapható legdrágább széria-szedán, hatmillió jen) vitt haza bennünket, és már minden kaja előre el volt készítve. Sukiyakit ettünk, amit még én is csak most először. Ez vékony marhahússzeletek (de vastagabb, mint a shabu-shabu), meg rengeteg zöldség, amit bevágnak forró tsuyuba (ez túlnyomórészt víz, meg még a csoda tudja, hogy mi más, de sokkal hígabb, mint a szójaszósz), abban megfő, és a legtöbb japán kajától eltérően íze is lesz. Enni például úgy lehet, hogy az ember felüt egy nyers tojást, és a forró húst abban hűti le. Érdekes, nem is rossz, de Attila valahogy megtartóztatta magát a tojástól.