A kenyai Josephine Mutua szerzett magának valami japán pártfogónénit, aki viszont három megyével arrébb lakik. Megadta viszont egy rokonuk címét, akik viszont egy büdös szót nem beszéltek japánul (az egyszerűség kedvéért ők is Ito-sanék voltak); Josephine helyett többször is telefonálnom kellett, kezdett is az idegeimre menni lassan; hát még amikor kiderült, hogy mehetek vele vendégségbe Itóékhoz, tolmácsolni.
Itó néni először aggódott, hogyan fognak bennünket megtalálni az állomáson. Én megemlítettem, hogy én egy viszonylag nagy darab szőke lennék, Josephine pedig egészen határozottan fekete; mármost azt is megígértem, hogy szorosan egymás mellett fogunk menni, és ha külön-külön tele is lenne svédekkel meg négerekkel az állomás, így együtt talán kevesebben lesznek. (Az állomáson összesen voltak öten, amikor megérkeztünk….)
Szóval meglettünk, és autóval cipeltek fel bennünket a domboldalra, ahol laktak. Óriási ebéddel vártak bennünket, szusival meg valami emberi ebéddel. Sajnos, én korábban valamit félreértettem (bár most is esküdni mernék, hogy Josephine azt mondta, hogy bármit megeszik, a nyers halat is), és ezért (tudván, hogy egy vagyont költöttek rá, és másnapig nem igazán áll el) a sushit választottam. Szerencsére volt köztük nemcsak nyers hal is, ezért Josephine is bírt enni egy keveset, sőt, aztán egyre többet, és végül is a halasból is lement egy.
(Oppá, most jöttem rá, hogy akkor a szusiról is értekezni kell, mert az eddig még nem volt. Szóval a szusi alapértelmezésben egy-másfél falatnyi nyers hal, rák, tojás, halikra, akármi, meg egy falat rizs. A legszabványosabb belőle egy pici szelet tonhal, lazac, vagy valami más halszelet, általában egy icipici japán tormával, wasabival ízesítve. Aztán van rántottaféleséggel is rizs, itt kicsit nagyobbak a rántottadarabok, és körbefogják a rizst; végül van tekercses szusi is, ez hasonlóan készül, mint az o-nigiri, azaz noriba csavarnak valamivel töltött rizst, csak finomabb dolgokkal töltik a szusit, és szabályos henger alakja lesz, amit aztán apróbbra vágnak. Na az utóbbi kettőből azok is bátran ehetnek, akik nagyon nem bírják a nyers halat. Igaz, azok a norit, a szárított algát se nagyon szokták bírni…)
Vittem furulyát, és akadt egy gitár is a háznál, tehát megszolgáltuk az ebédet. Azazhogy leginkább én szolgáltam meg mindkettőnkét, mert nekem állandóan dumálnom kellett, nem lehetett enni, és még én zenéltem, meg szórakoztattam a háziakat. Egy idő után kicsit elegem lett, és akkor már nem fordítottam mindent szóról szóra le Josephine-nek; így egész jót beszélgettünk, és jól elment az idő.
Még megvacsoráztatni is meg akartak, de erről lebeszéltük őket; így is hét körül értünk haza, pedig délre mentünk.