Vandával abban maradtunk, hogy reggel felhív, de nem tette. Reggel a Lawsonba menet viszont pont jött szembe velem. Ha már így összetalálkoztunk, elgyalogoltunk a város másik végében, úgy öt kilométerre levő Daiei Hipermarketbe, én függönyt meg futon-huzatot kerestem, ő meg úgy általában. Piszok sokat mentünk, de csak meglett; én a végén még majdnem biciklit is vettem, annyira olcsó volt az egyik, de aztán az eladó bevallotta, hogy hát ez csak olyan “mountain bike-szerű”, mire kicsit morcos lettem. Egyébként képtelenség itt biciklit venni nekem: kisebbek a biciklik vázai, úgy kell megrendelni a nagyobbat, és akkor mindjárt drágább. Találtam egy bringát, ami tetszene, 50 ezer yenért még istenes is lenne, csak éppen most van az éves modellváltás a Matsushitánál (igen, igen, Panasonic bicikli), és már raktáron sincs nekik olyan nagy. Márpedig bicikli kéne, mert nem lehet mindennap négy órát sétálni bevásárolni…
Hazafelé aztán nem is bírtuk: az állomás felé kerültünk, és ott buszra szálltunk. Szegénnyel kicsit kitoltam, azt mondtam, menjen tovább egy megállóval, onnan neki közelebb, pedig nem is volt igaz. Később kiderült, hogy három megállóval tovább ment, és onnan aztán tényleg messze volt…