Még mindig tart a biciklizési láz. Régi ígéretemet teljesítettem, amikor elkerekeztem a mintegy 50 kilométernyire lévő Inába, Emóhoz. A sportteljesítmény hirtelen felindulásból keletkezett, ugyanis Emo megírta egyik e-mailjében, hogy a Golden Week alatt Kitcho is meglátogatja, mire én, hogy akkor egy napra én is.
Fellapozva tavaly májusi soraimat, kiderült, hogy nem valami részletesen írtam erről a Golden Weekről. Japánul egyébként renkyuu-nak (renzoku kyuujitsu, sorozatos szabadnap) is hívják, aminek sokkal több értelme van. Április végén és május elején egymás után következik négy állami ünnep:
ápr. 29. – a “zöld”(ellő fák, stb.) napja (a császár születésnapja mindig automatikusan állami ünnep, és hogy Hirohito meghalt, meghagyták az ünnepnapot, csak átkeresztelték, mondván, hogy a császár szerette a növényzetet)
máj. 3. – az alkotmány napja
máj. 4. – hivatalos szünnap (beszúrták, hogy legyen Golden Week)
máj. 5. – Gyermekek Napja (igazi, szünnapos ünnep)
Ki lehet számolni, hogy bizonyos években ez nagyon jól jön ki (például amikor május 1. és 2. szombat-vasárnap), ekkor egyetlen egy szabadnapot kivéve, hét napig lehet üdülni; idén viszont 4-5. volt szombat-vasárnap. Ez különösebben nem zavarta meg, legalábbis az egyetemi oktatók és diákok üdülni vágyását: a legtöbb tanár és diák megegyezett, hogy hát akkor e héten szüneteljünk, majd bepótoljuk. (Niwa sensei – nyelvészet – még jobban adta elő: április elején azt mondta, hogy az egyik óráját csak májustól, Golden Week után kezdjük el egyáltalán.)
Matsumotóban egyébként nagyon jól jött ki: másutt ilyenkorra már régen elvirágzott a cseresznye, de itt úgy két héttel később kezd virágzani, úgyhogy renkyuu alatt még bőven tartott. Ennek megfelelően a város szép sorrendet tartva, folyamatosan berúgott a vár előtti park fái alatt. Korábban nem említett érdekessége az o-hanami-nak, azaz a virágnéző italozásnak, hogy jellemzően vállalati és klub-körben zajlik, tehát ne nagyon tessenek elképzelni andalgó szerelmespárokat, hanem inkább nagy, zajos társaságokat. Fiúk és lányok párban éppen akadtak, de sokkal inkább fiatal házasok, mint randizó kamaszok. A gyerekek itt túl elfoglaltak ahhoz, hogy ráérjenek andalogni, az egyetemisták meg gyakorlatiasabbak: napközben van elég dolguk (na nem az iskola), este meg nem andalogni jönnek össze… Na, ez persze vicc, de amin meglepődtem, hogy az itt szerelmespároknak tartott diákok teljesen házaspár módjára adják elő, márminthogy 1. nemcsak hogy nem fogják meg egymás kezét társaságban, de még csak nem is beszélnek egymással; 2. nem járnak együtt sehová, legfeljebb, ha véletlenül mindkettő mondjuk kendózik. Ha például Aragakiról és a kis Katóról (két kendós) nem mondja meg nekem valaki, hogy együtt járnak, soha az életben ki nem találtam volna magamtól.
Na, vissza a biciklizéshez. Emónak azt ígértem, délután 5 körülre érkezem. Ina 60 kilométer, tehát kicsit még rá is hagyva, kettőkor indultam el. Azt láttam a térképen, hogy Ina magasabban van, mint Matsumoto, tehát némi emelkedőt semmiképpen nem úszom meg; de az nem volt a térképre írva, hogy szembeszél is lesz, méghozzá elég durva. Mindennek a tetejébe, a kellemest összekötve a hasznossal, János Jelenésekről bibliamagyarázatát hallgattam walkman-en (még mindig van tíz kazetta a huszonötből), bár olyan szembeszél volt, hogy többször egyszerűen nem hallottam a szöveget.
Emo mondta, hogy a hegyoldalon lakik – tényleg. És tényleg faluban lakik: Ina amúgy sem nagy város, de ő vagy öt kilométerre a szélétől, egy Nishi-Minowa nevű faluban tanyáz, nem messze az egyetemétől. Korábbi leveleiben emlegette, hogy nem sok mindent tud csinálni, hát most a saját szememmel is láthattam. Nekem itt Matsumotóban is lennének bajaim, ha nem lenne számítógép meg Internet; ő meg ráadásul nős, gyereke van, ezek rendre Amerikában illetve Bulgáriában, japánul még olyan borzasztó nagyon nem tud, hogy könnyen eljárjon társaságba, nem is sportol (fáj a háta), meg az agrármérnöki kar amúgy is pici; spórol is, úgyhogy tényleg nehezen tudom elképzelni, hogy mit csinál. Bár biztos sokat néz tévét; túrt magának egy kétnyelvűt, úgyhogy az amerikai filmeket angolul nézheti.
Kitcho semmit nem változott, csak még lustább lett: ki van borulva attól, hogy mindent ért az egyetemi órákon, pedig japánul még ő se igen folyékony. Neki jó, mert valahogy elhitette az egyetemmel, hogy már mesterdiplomája van, és doktorkodik; én meg még csak a nyelvészeti mesterdiplomámat nyögöm.
Este még benéztünk az agrármérnöki karra; beszélgettünk, megnéztük a “Last Action Hero”-t a tévében, majd álomra hajtottuk a fejünket. Én egy hálózsákban, a tatamin; Emo szabadkozott, hogy csak két futonja van, de nem volt az a padló olyan kemény.