Tegnap Sawaki prof. szólt, hogy valami népművészeti/kézműves vásár lesz az Agata-no-mori Parkban, így Vandával együtt elcaplattunk oda. Mint kiderült, Van-chan és az egész bagázs, úgy, ahogy volt, megbukott a vizsgán. Ez itt állítólag valami népszokás: vagy az egész csapat átmegy, vagy mindenki megbukik. Vanda őszintén beismerte, hogy gyalázatosan teljesített a csapat; de elég mérges volt a saját partnerére (a nyakába varrták a legbénább lányt, aki sosem jár edzésre, és a mélyebb lélegzetvételektől is kifullad). Láttam egy keveset a videofelvételekből, és van némi sejtésem, hogy miért is vágták meg őket.
Borzalmas mennyiségű népművész volt kint az Agata-no-mori Parkban. Rendkívül szép holmik is akadtak, de túlnyomó részük igen drágán. Engem még leginkább a hangszerek érdekeltek; az egyik kellemes epizód egy bambuszfuvola- és shakuhachi-árusnál volt. A shakuhachi egy bambuszfurulya-féleség, de nagyon furcsán, fuvolaszerűen kell, és ezért nagyon nehéz megfújni: állítólag évekbe telik megtanulni csak szépen megfújni. (Játszani rajta még tovább.) Emlékszem, amikor legelőször küzdöttem eggyel, vagy tíz percig nem jött ki rajta hang. No, felvettem egyet, és elkezdtem forgatni; a körben álló japánok már valószínűleg készültek rá, hogy jól szórakoznak a balfácán gaijin-on, ám nekem egészen normális hangok jöttek ki belőle, így aztán fordítva sült el a tréfa. A másik, ami nagyon tetszett mindkettőnknek, egy csapat hippi japán volt (Sawaki sensei szerint korábban még sokkal több volt belőlük, csak lassan felnőnek), akik mindenféle indiai és ausztrál hangszereket mutogattak be.