Elbóklásztam a Juscóba, nem különösebb vásárlási szándékkal, de néha rettenetesen leengednek ezt-azt a szupermarkecben, és olyankor érdemes beruházni nagyobb tételekre. Nagyon ritkán van például tojás 88 yenért 10 darab – a szokásos ár 170 felett kezdődik. Azt viszont, hogy mikor, sose lehet tudni, és ha az ember nem vesz mintát néha a boltból, soha nem is fog kapni semmit.
Éppen bazár volt – valami mindig szokott lenni hétvégén, de bazár csak egy-kéthavonta –, és kivételesen pont jókor érkeztem, mert még nem adtak el mindent, de már lejjebb vitték ennek-annak az árát. Vettem tehát négy plüssállatot, darabját 50 yenért; valami díszes kalligráfia-dobozt fillérekért (igaz, műanyagból, de szép), füzeteket, harminc borítékot kettő áráért, stb.
Estére Cyril szervezett nekem egy randevút. Nem annak indult: eredetileg arról volt szó, hogy menjünk el hármasban-négyesben vele meg a barátnőjével, illetve azzal a Marie-Pierre nevű hölggyel valahová, akivel még koto-koncert utáni partin találkoztam. Cyril aztán az utolsó pillanatban barátnőstül lemondta, kissé rejtélyes körülmények között, így komolyan megfordult a fejemben, hogy nem csupán egy kiéhezett, korosodó (fogalmam nincs, hogy Marie-Pierre hány éves, de szemre legalább harmincöt) francia hölgynek keresett-e lovagi társaságot.
Szóval voltak félelmeim, de teljesen alaptalannak bizonyultak. Meg aztán ha nagyon őszinte akarok lenni, a hölgy nem az a klasszikus szupermodell, és azért annyira még nem érzem magam keservesen, hogy minden mindegy legyen. Majd hat-nyolc hónap múlva…
Marie-Pierre (japánul Maripie) tehát kellemesen csúnya – nemcsak, hogy nagyok a szemei, még ki is húzza, úgyhogy itteni viszonylatban hatalmasak, még engem is zavart –, viszont igazi európai hölgy, kellemes társalgó és valódi világpolgár. Mindezt már egy pizzériában tudtam meg életem legrosszabb (és legkisebb) pizzáját majszolgatva. Kiderült, hogy bár francia, nyolcéves kora óta Angliában élt, ott járt középiskolába és egyetemre, és hogy sokkal jobban szereti az angolokat, mint a franciákat. (Ki érti ezt?… :) :)) Azt hittem diák, vagy hogy az egyetemen tanít, de nem: magánórákat tart, angolt és franciát tanít, és eléggé bele van keseredve. Azt, hogy pontosan mi a fenét is keres itt, nem sikerült kideríteni – mintha valami doktori kurzusra jött volna, csak elfogyott a pénze –, de úriember nem faggatózik ilyesmiről.
Végül is aztán egy kellemes vacsora után megnyugodhattam abban a tudatban, hogy mégsem minden francia elviselhetetlen (lásd Ioana). Az is igaz viszont, hogy Marie-Pierre inkább angol, mint francia, úgyhogy még mindig nincs eloszlatva minden kételyem.