Reggel bevittem a Presariót az egyetemre. Eszem ágában nem volt ugyanis magamnak megtartani – nekem van már egy, és ha újat veszek, valami erősebbet szeretnék, nem gyengébbet, mint ami már van. Különösebben kereskedni sem állt szándékomban – inkább csak meg akartam oldani a mesterandusz-csapat problémáját, hogy számítógépet is szeretnének, meg olcsón is.
Természetesen kibukott az egész csapat – először, hogy megvettem (azaz hogy sorbanálltam), másodszor, hogy be bírtam hozni a hatalmas dobozt egy biciklivel, harmadszor pedig, hogy tényleg ott akarom hagyni. Azt mondtam nekik ugyanis, hogy én nem akarok zsákbamacskát rájuk sózni, nézegessék egy-két hétig, és ha tetszik, vegyék meg. Ha nem tetszik, bármikor el tudom adni ennyiért (meg a duplájáért is).