Hát elindultunk Izura. Izu egyrészt egy félsziget neve, nem túl messze délre Tokiótól, ide mentünk mi, másrészt a kicsit délebbre lévő Izu-szigeteket is így hívják. Kiderült, hogy mivel túl közel van Yokohamához, semmi értelme a “18 kippu” jegyünket használni (2300 yenért annyit utazunk, amennyit akarunk), mert összesen nincs 2300 yennyi a jegy, ráadásul nemcsak Japan Railways vonatokkal megyünk, hanem valami magántársaság vonatával is.
Drágább volt a maszek vonat, mint a JR, de szebb is. Ráadásul valami borzasztó hangulatos, pici, aranyos állomáson szálltunk le. Útközben kiderült, hogy valamit nagyon csúnyán félreértettem: nem hárman mentünk, hanem összesen vagy tízen. Sakai tanárnő csoportjában ugyan csak Attila, Kitcho, két koreai meg egy kínai lány volt, de az egyik koreai (Kim-san, hogy a fenébe hívhatnák máshogy?) hozta az egész családját, nej + két csuda aranyos picike lány, a kínai lány hozta az unokatestvérét, Attila meg hozott engem. Szóval jó sokan voltunk.
Sakai tanárnő meg, mint kiderült, nem a saját vityillójába invitált bennünket, hanem egy tanár ismerőséébe: Takagi tanár úr szintén jelen méltóztatott lenni.
Bár délben indultunk, háromra már az egész társaság megérkezett (igaz, a koreai-kínai különítmény reggel indult autóval, és utánunk érkezett), így mivel fiatal volt még az idő, elmentünk sétálni. Kitcho valószínűleg sebtében az egész partot be akarta volna járni, de mivel pici gyerekek is voltak velünk, meg az utak sem voltak igazán kiépítve, meglehetősen lassan haladtunk előre. Végül is aztán csak eljutottunk egy apró, tán húszméteres drótkötél-hídig, ahol is kiderült, hogy az egyik kínai lány nem szereti a lengő kötélhidakat. Muszáj volt vagy négyszer átzavarni rajta (egyszer aszontuk, a túloldalról megyünk haza, aztán azt, hogy tévedtünk, aztán ezt az egészet mégegyszer), viszont a végére már nem félt annyira.
Különben az Izu-félszigetnek eléggé a felső részén voltunk, egy Joogasaki nevű faluban (aligha van rajta a térképen), itt még nemcsak, hogy nem szép fehér homokos a tengerpart, hanem nincs is tengerpart, csak tíz-húsz méter magas sziklák. Ehhez kellett a kötélhíd is.
Este, miután meglehetősen sok időt elvett a fürdés, gitároztam, aztán kaptunk enni, finomakat. Igen jót aludtunk….