A főbérlő ajtót vasal

Aki ismeri a japán házak/lakások szokásos szerkezetét, beleértve a moderneket is, az nyugodtan ugorja át a következő pár bekezdést; aki nem, az sem tőlem fogja megtanulni az egészet, nem vagyok én építész, inkább csak néhány dolgot tisztázzunk, mert vannak félreértések.

Szóval Japánban hagyományosan fából építkeztek, kicsit elemelve a földtől, az eredetileg Kínából és Ázsia más részeiből importált ötletekből az eltelt több mint egy évezred “organikus fejlődése” következtében meglehetősen heterogén stílus alakult ki (értsd: borzalmas káosz). Azért van néhány felismerhető jegy, főleg azok, amik a gyakorlatiasságból adódnak. Japánban elsősorban a meleg ellen építkeznek, a koncepció az, hogy fűteni majdcsak fűtünk valahogy, de nyáron szó szerint megrohad az ember, pláne az esős évszakban, a cuju-ban. (Ez azért okoz némi problémát a hegyek között, ahol cérnavékony falakból álló házakon van szingli ablaktábla és nincs kémény, ott több olaj fogy.)

A belsőépítészetre irányozva figyelmünket, a beltér jellemzően igen fluid, mindenféle helyes térelválasztó-tolóajtókat használnak, az átlátszatlant/festettet úgy hívják, hogy fuszuma (襖), a farácsra feszített fehér papírosat meg úgy, hogy sódzsi (障子). Most a sódzsi-ról lesz szó.

Régi japán épületekben tényleg a sódzsi képezte az épület külsejét, itt a bizonyíték a Sankeien kertből, ami ott fehér, az bizony papír:

és még egy, kicsit közelebbről (a bal felét tessék nézni, látszik rajta a rács):

Ez mostanra azért számos tekintetben impraktikus lenne (már csak azért is, mert roppant hülyén nézne ki mondjuk egy 28 emeletes toronyház papírablakokkal), nagyon sok nagyon új építésű lakásban nemcsak sódzsi, hanem már japános stílusú (tatamis) szoba sincsen, de ahol van, például a kb. húszéves építésű lakótelepen, ahol lakom, ott is szúnyogháló és csúszóablak mögé van bújtatva. Viszont nyáron tényleg lehet csak ezt használni, ha egyébként jó az idő.

Namármost, nem kell hozzá rakétatudósnak lenni, hogy a papírajtó nem az örökkévalóságnak készült. Míg a farács kibír akár száz évet is (lásd fent, Sankeien), a viharok erősségétől, az előtte lévő ablakok vastagságától és nemkülönben a ragasztó erősségétől függően a sódzsi papírja idővel vagy felválik, vagy beszakad. Ilyenkor, ha már nagy a cúg, ki köll cserélni.

A japánok természetesen mindenre tudnak egy macerásabb módszert: a sódzsi papírjának hagyományos cseréje az éves tavaszi kielboat-lakkozás legszebb hagyományait őrzi: már ti. lehet kezdeni azzal, hogy leszenvedi az ember a korábbi papírt, feláztatja a ragasztót, spaknival (zsilettpengével, ki ekével, kalapáccsal, tollal stb.) levakarja a ragasztót, hagyja megszáradni a fát, majd felszenvedi az új réteget.

És a japánok természetesen mindenre tudnak egy kényelmesebb módszert is. Az itteni lakberendezési áruházban kész méretre gyártva lehet kapni hibátlan vasi (“japán papír”) sódzsi-burkolatot, amit csak fel kell vasalni a fakeretre. És még csak nem is drágább, mint a ragasztós, mert persze azt is lehet kapni.

Nem viccelek, tessék, itt a csomagolóanyag beszkennelt burkolata, az IKEA tájékoztatóinál lényegesen érthetőbb magyarázattal:

És akkor tekintsük meg a főbérlőt papírvasalás közben:

és a végeredményt:

És igen, én tényleg itt lakom, ez a nagyobbik vasicu, japán szoba, itt alszom nap mint nap.