Ma olyat láttam – illetve egész pontosan hallottam -, amin nem kicsit lepődtem meg. Az úgy volt, hogy mentem befelé Tokióba, ezúttal a Tókjú Tójoko vonalon (magánvasút Yokohama és Shibuya között, a magánvonalak olcsóbbak, mint a JR, de ezt ráadásul fel is újították mostanában, merthogy összekötötték a yokohamai új metróval), és ahogy ereszkedem lefelé a hipermodern yokohamai állomáson, valami egészen gyönyörű bemondóhang közölte velem, hogy hát én bizony most a gyönyörűszép állomás mozgólépcsőjén ereszkedem le, legyek szíves vigyázni. Ez eddig rendben is volna, ez itt így szokás, omoijari (kb. “figyelmesség”, erre fogják a halál idegesítő állandó vartyogást és figyelmeztetést), és éppen azon morfondíroztam, hogy vajon ez is a szeiju (szinkronszínész) vagy az NHK-bemondók egyik feladata, vagy van akkora a yokohamai metró, hogy felvesz egy embert főállásba csak azért, hogy szövegeket mondjon.
Nem is ez volt a furcsa, hanem hogy amikor már a vonaton ültem, gyanús akcentusa volt a vonaton a szöveget bemondónak. Először csak valami nem stimmelt, de kb. a harmadik bemondásnál, legalábbis egyes részein már világosan hallható és azonosítható kínai akcentussal (és furcsa, nem japános szünetekkel) közölte, hogy éppen melyik állomás jön. Szó se róla, japánul szépen beszélő kínai volt, de kínai (van pár nagyon jellegzetes apróság, amiről szinte képtelenek leszokni).
Mármost ugye ez is előre felvett tájékoztató szöveg, darabokból ügyesen összerakosgatva, biztos jó munka lehet ilyet fejleszteni vasúttársasaságnak, és biztos, hogy már eddig is dolgoztak rajta sokan kínai rabszolgák, de az eddig elképzelhetetlen volt, hogy ne japán olvasta volna a szöveget. Tekintve, hogy max. 1 órányi szöveget kell felolvasni (mondjuk 25 állomás neve, ittnyílik, ottnyílik, nézzalábadelé), ha aranyért csinálták volna, akkor is max. pár tízezer yent lehetett ezen spórolni. Biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ezt durván hallja, sőt. Ennyire rosszul megy?