Jó későn keltem megint, aztán újra csak bevásárlás jött. Ha már van vaslap, hát vettem instant yakisobát, aztán délben be is ebédeltünk belőle, bár elég szerényre sikerült, mert csak káposzta volt benne.
Délután főleg a számítógéppel vacakoltam, rakosgattam föl a programokat. Egész kellemes kis masina lett belőle.
Egyelőre nincs se nyomtató, se e-mail, sőt, azzal ijesztgetnek, hogy nem is lesz. Akkor pedig nem lesz más hátra, kell vennem egy telefont. Ez úgy megy, hogy a vonal be van húzva a szobámba, csak ki kell fizetni az NTT-nek hatvanezer yent, és máris működik. (Nem pedig másfél évet kell rá várni – vagy mint a szüleim esetében, pont huszonkettőt.) Készüléket persze, nekem kell vennem. És akkor vagy CompuServe, vagy NiftyServe – vagy mindkettő. Mindenesetre, addig, amíg biztosan nincs e-mail, addig nem veszek telefont.
Este tizenegy körül beállított egy magyar srác, valami haverját kísérte ide, és meglátta a nevemet a postaládán. Fiatal; kiderült, hogy ő az ötéves ösztöndíjjal van kint, tavaly óta, tehát most van túl a nyelviskolán, és most jön a négy év egyetem neki, ráadásul Tsukubán, ami nem egy leányálom. Pesti gyerek, látszott rajta. Hagyott címeket, aztán éjjel egy körül ment el.