Sikerült vagy tízkor felkelni, aztán nekiláttunk elintézni a ránk mért bürokráciát. Először is, be kellett jelentkezni hivatalosan idegenként. A hivatal úgy húsz percre van gyalog, találtunk egy cseresznyefákkal övezett kis folyót, annak mentén egész hamar meglett. Sikerült kitölteni a megfelelő űrlapokat, elég volt angolul, ujjlenyomatot is vettek. Kártyát majd csak egy hónap múlva kapunk, de számunk már van. Egy ablakkal arrébb társadalombiztosítás iránt folyamodtunk, ezt legalább postán megküldik hétfőn.
Következett a bank. Ez már karcosabb volt: egymillió darab papírt kellett kitölteni, és japánul. Külön nehezíti a dolgunkat, hogy nincs pecsétünk, amit itt aláírás helyett használnak: mindent alá kell írni, meg hozzá a négyjegyű azonosítónkat, amit csak mi tudunk. (Igen, itt mi választhattuk meg a bankkártyánk PIN-kódját.) Nekem kellett Attila papírjaira is ráírni a címet, viszont most már álmomból felkeltve is le tudom Yokohamát írni kanji-ival. Pénzt is váltottam, bár csak dollárokat lehetett, és szörnyű árfolyamon, de muszáj volt, yenben nem romlik annyira.
Fél három körül végeztünk. Nekem feltett szándékom volt elmenni Akihabarára, mennél hamarabb monitort meg tápegységet venni. Három körül indultam, negyed ötre értem be. Féltem, hogy be fognak zárni a boltok, aztán kiderült, hogy felesleges volt aggódni, este hétig-nyolcig nyitva vannak, és egyébként hétvégén is.
Itt kapott el először nagyon az az érzés, ami egyébként nyomokban végig kísértett, hogy úgy cselexem, mint egy gép. Tényleg: valami hallatlan következetességgel és precizitással rohantam végig Akihabarán, egy-egy boltba többször is visszatérve, az árakat felírva, összehasonlítva. Az eredmény: egy számítógépház, otthonhoz képest rettentő drágán (7-8 ezer forint helyett 12800 yen), meg egy 17 hüvelykes monitor, rettentő olcsón. Én 50-60 ezer yent szántam egy használható monitorra, és tényleg, egy Sony Trinitron ennyibe is kerül, de 100 ezerért már 17 hüvelykes Sony is volt. A végeredmény: egy 17 hüvelykes MAG monitor, 59800 yenért (na jó, meg 3 százalék ÁFA), ami rettentő alacsony ár, itthoni viszonylatban pláne, de ott is; emiatt vettem végül 17 hüvelykeset. Beszereztem még egy Sony fejhallgatót, meg egy elektromos vaslapot is. Mire mindezzel végeztem, szépen el is eredt az eső.
Mármost el lehet képzelni, hogy nézhettem ki három hatalmas dobozzal (merthogy nem voltam hajlandó további ezerötszáz yenért kiküldetni a monitort, mindenáron én akartam elcipelni). A monitor úgy huszonöt kiló lehetett, a tápegység tizenkettő, meg a vaslap is volt vagy hat – majdnem meggebedtem, mire hazaértem. Még most is fáj a vállam.
Este még összeszereltem a gépet, működött minden, de aztán ennyiben maradtam vele. Boldog voltam, és nagyon fáradt – a szoftvereket úgyis legalább egy napig fogom felrakni rá.