Kicsit konzerv, de igazából terveztem egy ideje: Sabolc besegített egy cikkírásba holmi tényekkel a japán mobilkommunikációról, de mivel nem túl valószínű, hogy a cikk eljutna bárkihez is, a téma viszont érdekes, hátha mást is érdekel, ezért most itt néhány részletben leközölném. (Ha elkezdenek ömleni a kommentek, hogy jaj, ne, akkor persze nem.) Akkor hát az első részlet:
A japán digitális kommunikációval és különösen a mobiltelefonokkal kapcsolatban jó ideje emlegetik a Galápagos-szindrómát (Garapagosu-ka): a terület egészen a legutóbbi időkig a globalizáció hatásaitól viszonylag mentesen fejlődött, az eszközök és szolgáltatások pedig a világ többi részéhez képest már-már burjánzó sokszínűséget és eltérést mutatnak, helyenként tényleges „genetikai” eltéréssel, másutt nem létező jelenségekkel.
Előzmények és robbanásszerű terjedés
Japánban a digitális kommunikáció túlnyomó része egyáltalán nem számítógépek köré szerveződik. Maguk a PC-k eleve kevésbé voltak népszerűek és lassabban terjedtek Japánban; a nyolcvanas évek IT-slágerterméke, az irodákban mindenütt megtalálható berendezés a feladatspecifikus szövegszerkesztő gép volt, nem pedig az általános célú PC. 1993-ban, amikor Amerikában már megjelent az első webböngésző (a Mosaic), Japánban még mindig több szövegszerkesztő gépet adtak el, mint PC-t (1994-ben fordult meg az arány). A PC-k elterjedtsége még ezután is, évekig messze elmaradt más fejlett országokhoz képest: 1997-ben például az USA lakosságának már több mint 40 százaléka hozzáfért egy PC-hez, míg Japánban ugyanez az arány felére sem rúgott. Az internethasználat azonban gyors ütemben terjedt: az 1993-as kereskedelmi megjelenés után mindössze 5 évvel már a háztartások 10 százalékának volt internet-előfizetése. (Csak érdekességként: Japánban a PC-k ugyanezt az arányt 13, a mobiltelefonok 15, a faxkészülékek 19, a telefonok pedig 76 év alatt érték el.)
Annak jelei persze, hogy Japánban komoly igény van a mobil kommunikációra, már a kilencvenes évek elején feltűntek. Az újabb és újabb mobil eszközök megjelenésével a személyhívók (japánul pokeberu, „pocket bell”) és szolgáltatásaik ára látványos mértékben lezuhant, valamint a korábban valóban csak csörögni képes eszközök először numerikus, majd karakteres kijelzőket kaptak. Az eredetileg céges célokra szánt eszközök rendkívül népszerűvé váltak egészen más társadalmi és korosztályokban, némiképp meglepő módon leginkább az iskoláslányok között. Az előfizetési díjak bezuhantával szó szerint diákok milliói kezdtek el egymásnak küldözgetni üzeneteket – meglepően sokat és meglepően sekélyes tartalommal, előrevetítve a közelgő évek mobilkommunikációs trendjei és jelenségei közül nem keveset. Igen jellegzetes közülük például a „barátom, akivel csak elektronikusan érintkezünk” fogalma (akkor beru-tomo, ma meeru-tomo, szó szerint „csengőbarát” és „e-mail barát”). A személyhívó-divat 1995-ben kezdett igazán tombolni, a karaktereket is megjeleníteni képes Mola nevű berendezés megjelentével (szó szerint fel kellett egy időre függeszteni az új előfizetéseket), és 1996-ban tetőzött, mintegy 10,8 millió előfizetővel. Igen érdekes volt a felhasználók demográfiai megoszlása: míg a háztartások átlagosan 15 (városokban 18) százaléka rendelkezett személyhívóval, a 15-19 éves gyermeket nevelő háztartásoknál ez az arány már 35,2% volt. Egy másik, 1997-es fővárosi felmérés pedig azt mutatta ki, hogy a tokiói diáklányok 48,8 százaléka rendelkezett személyhívóval (Okada, Tomoyuki (2005): Youth Culture and the Shaping of Japanese Mobile Media: Personalization and the Keitai Internet as Multimedia, in M. Ito, D. Okabe and M. Matsuda (eds) (2005), Personal, Portable, Pedestrian: Mobile Phones in Japanese Life, Cambridge, MA: MIT Press, pp. 41–60.).
Az internet-előfizetések számának szó szerint páratlan növekedése pedig 1999 februárjában kezdődött, de nem a számítógépek kapcsán. Ekkor mutatta be az NTT DoCoMo i-mode néven új mobilinternet-szolgáltatását. Hasonlóan a GSM-világban kínált WAP-hoz, a szolgáltatás lényegi újdonsága az volt, hogy a mobilkészülékeken ha nagyon korlátozottan is, de megjeleníthetővé váltak a weboldalak. Míg azonban a WAP lényegében csak egy rendkívül lebutított HTML-nyelvre épült szabvány volt (és a gyenge minőség és az átgondolatlanság miatt óriásit bukott is), az i-mode egy teljeskörű szolgáltatáscsomagot tartalmazott, webes hozzáféréssel, levelezéssel, csomagkapcsolt adatforgalommal, és az első perctől kezdve nagyon tudatosan szervezett, központilag, a DoCoMo által üzemeltetett tartalommal.
A japán mobilpiacra korábban is jellemző volt, hogy a kínált műszaki paraméterek terén messze túlszárnyalják a világ többi részét – akár azon az áron is, hogy feladják a világ többi részével való szabványosságot. (A 2. generációs japán mobilvilág nem GSM alapú volt, hanem az NTT saját, Personal Digital Cellular, PDC nevű szabványára épült.) 1997 decembere óta elérhető volt már például a juuen meeru („10 yenes levél”) mobil e-mail szolgáltatás, amellyel 10 yenért max. 2 kilobájtos (max. 1000 japán karakteres) üzenetet lehetett elküldeni – szemben a GSM-világban megszokott SMS legfeljebb 160 karakterével. Hasonlóan, a frissen debütált i-mode jóval gyorsabb adatkapcsolatot is kínált (64 kbit/s), mint a GSM-világ jellegében hasonló WAP rendszere (9800 bit/s).
Ami ezután történt, minden túlzás nélkül nevezhető mobilkommunikációs forradalomnak. Mindössze egyetlen év alatt, 2000 februárjára a DoCoMo Japán legnagyobb internetszolgáltatójává vált. A sikert látván a többi mobilszolgáltató is gyorsan beszállt a versenybe. 2000 márciusára Japánban 9,35 millió vezetéknélküli internet-előfizetést adtak el; egy év alatt, 2001 márciusára ez a szám 36,94 millióra, 2002 áprilisára pedig közel 70 millióra nőtt (Gottlieb–McLelland 2003). Arányaiban is sokkal többen használták a mobilinternetet más országokhoz képest: 2002 végére a mobiltelefon-előfizetők 79,2 százaléka fizetett elő az adatszolgáltatásra is Japánban, míg más országokban ez az arány lényegesen alacsonyabb maradt (Finnországban például 29,1, az USA-ban csupán 8.9 százalék volt) (Matsuda 2005). A www.internetworldstats.com adatai szerint 2009 szeptemberében 96 millióan használták az internetet Japánban (ez 75,5%-os penetrációt jelent).
2010. júniusában a japán mobilpiac megoszlása a következőképpen nézett ki:
| Szolgáltató / mobilinternet | Mobil-előfizetés | Ebből 3G | Mobilinternet |
| NTT DoCoMo / i-mode | 56 514 500 | 54 162 200 | 49 060 600 |
| au (KDDI) / EZweb | 32 091 400 | 31 880 500 | 27 118 100 |
| Softbank / Yahoo!keitai | 22 573 200 | 22 573 200 | 17 660 600 |
| Szolgáltatók összesen: | 111 179 100 | 108 616 000 | 93 839 300 |
1. táblázat: A japán mobilelőfizetések megoszlása szolgáltatónként