Eltérő kultúrák közötti kommunikáció

Első óra a Kadokura sensei-jel. Ez a Kadokura volt az az idióta külsejű pofaszőr az ünnepélyes megnyitón. Később megtudtuk, hogy nem is hülye, csak a Tokió Egyetemen végzett. Szóval, hogy tényleg okos, meg híres.
Kiderült, hogy egészen komoly megtiszteltetés ezen az órán résztvennünk; nem is annyira nekünk, mint a japánoknak. Tudniillik kétszázan jelentkeztek rá, a termek úgy harmincfősek, tehát úgy döntöttek, hogy harminc japán jelentkezését fogadják el. Plusz tizenöt külföldi, az pont negyvenöt, meg még hármat besorsoltak. Szóval, kicsit sűrűn vagyunk.
Mármost hármasával csoportokra osztottak bennünket, lehetőleg egy külföldi, egy japán fiú és egy japán lány. Az én csoportomban is kiderült, hogy az egyik rövidhajú, szemüveges fiú igazából lány.
Első órán arról volt szó, megkülönböztető (kiközösítő) kifejezés-e a gaijin. (Elméletileg japánul azt, hogy külföldi, úgy mondják, hogy gaikokujin, “külhoni ország embere”, de imádják a kétkandzsis szavakat, úgyhogy ez is lerövidült. Viszont tényleg eléggé ronda szó.) Durván a társaság fele (köztük én is) szavazott arra, hogy igen, a másik fele arra, hogy nem is. Aztán kaptunk házi feladatot, és most találkozhatok a csoportommal egy hét múlva reggel, ahelyett, hogy alhatnék…
Shiga sensei órája egészen karcos, és elég unalmas is volt, de legalább többet értettem. Óra után beszélgettem a Sasaki tanárnővel; ő soxeretettel üdvözölt bennünket az ünnepélyes megnyitón, de mondta, hogy bennünket nem fog tanítani. Aztán most meg mondta, ha akarok, nézzek be az órájára másnap.
Nagyon számítottam arra – mint mindenki – hogy ma lesz pénz, de kiderült, hogy csak holnap. Még százegynéhány yenem van. Karcos.

Leave a Reply