I’m in love… sort of…

Ha több felesége is lehetne az embernek, az egyiknek egészen biztosan Agnust választanám. Azonban mivel csak egy lehet, a gondolat időről-időre visszarettent… kis magyarázatként néhány szemelvény a hölgy életművéből:

– o –

– elnézést, megnyomná nekem a gombot?
– leszáll?
– nem, én csak úgy jelezgetek.

– o –

és akkor most kiemelten nagy szeretettel köszönteném a leadnám a tokám keresőkifejezéssel idetalálókat.

– o –

leül velem a konyhaasztalhoz és megkérdezi h egy tizes skálán mennyire akartam ma meghalni. nem akartam meghalni. na persze, persze, egy tizes skálán, mondjam. ahol mi jelent mit, öt a normális? kérdezem. nem, mondja ő. általában a nulla a normális.

– o –

a pokol legalsó bugyrába kerülnek, akik automatikusan elinduló zenét tesznek a blogjukba, utánuk jönnek akik szmájlikat írnak a bejegyzéseikbe, és őket azok követik, akik pontot tesznek a cím után.

– o –

a szelektíves fiúk szeretnek engem. olyan néha reggel, mintha kukásautót sétáltatnék, jön mellettem lépésben és töfög.

– o –

… és akkor ott állt az ajtómban a férfi akit szeretek, egyik kezében üveg lekvár, másikban spanyol zombifilm.

– o –

– persze, ha koncertre mész, még előtte rá kell hangolódni…
– rekviem lesz.
– ja, neked arra nem kell.

– o –

csak el ne hagyjam a cipőmet, ezen izgultam reggeltől, összeszedettségemet figyelembevéve érthető feltételezés lenne, de most nem a lábamon lévőre gondoltam, hanem arra, amit reggel vettem és szatyorban cipeltem magammal. nem hagytam ott a pláza mosdójában, és nem hagytam ott a metrón, nem hagytam ott a padon, nem hagytam ott a buszon, nem hagytam ott a könyvtár klubban, nem hagytam ott az egyetemen, és nem hagytam ott a menzán, és akkor a kilencedik kerületi népesség-nyilvántartó irodában hagytam ott.