Próbálnék kicsit egészségesebben étkezni, és szemben az ékszerárban mért gyümölcsökkel, a zöldségek itt egész megfizethetők. Úgyhogy betáraztam egy félbevágott répát, ha már nagyon kopogna a szemem, és épp belefeledkeztem valami képernyőbe, répával a számban… mire felnéztem olyan 30 másodperc múlva, kb. 15 ember bámult a legváltozatosabb módon, átkukucskálva az elválasztókon, kuncogva, vagy csak épp dermedt arccal.
Csak hogy kontextusba helyezzük a dolgot, a japánok ugye hajszállal maradnak le a kínaiaktól (ahol ugye a négylábú dolgok közül csak az asztalt nem eszik meg). De most tényleg, gourmet-ételeket fabrikálnak azokból a dolgokból, amiket
- jó érzésű ember kidobna (mondjuk a tófugyártásnál készült fölt). Én nem szeretnék senkit megbántani, de pont olyan állaga és íze van, mint a tófugyártásnál készült fölnek;
- vagy a disznók nem ennék meg (a különféle tengeri uborkák és ocsmány vastag tengeri zőccségek, kombu); vagy
- teljesen világosan láthatóan a Jóisten olyanra teremtett, hogy világosan látszik rajta, hogy „ne nyúlj hozzám, mert megdöglesz” (a fugu, a gömbhal, ugye úgy öl meg, hogy közben még az öntudatod se veszíted el).
Ezek mind rendben vannak, de a nyers répa, hát az valami elmondhatatlan borzalom. Hiába, ezek a barbár külföldiek…
Szerényen megemlíteném a szipogás/papírzsebkendő kőrnyéki crossculture különbségeket. Te mesélted, hogy az átlag japán inkább meghal, mint hogy zsebre vágja a … az orrváladékát.