Japán nyelvkönyv reklámokból

Rengeteg hirdetést meg reklámlevelet dobálnak be a postaládámba és nem igazán lehet velük mit kezdeni. Ugyanakkor nagy részük nagyon jó minőségben nyomtatott anyag, és egy ideje már el-elrakosgattam közülük párat, azon tűnődve, hogy úgyis mindig az a baj a japántankönyvekkel, hogy nem elég életszerűek. Hát mi életszerűbb, mint egy, a postaládámba bedobott reklám? És egy csomó hasznos szó van rajta. Nyilván önmagában egy ilyen nem áll meg tankönyvnek, de vajon jól gondolom-e, hogy más, “szabályosabb” kurzusok mellé igenis érdekes és hasznos tudna-e lenni ilyen kiegészítő anyag?

Tennék itt most egy próbát, egyelőre csak kicsiben, bár éppen nem postaládás, hanem a korábban említett síelésből elhozott kis sítérképes papírral. Ez itt e:

Igazából én sem vagyok benne biztos, hogy pontosan milyen szintre kéne belőni ezt a “kurzust”, de mondjuk feltételezve, hogy a legtöbben kicsit már tudnak japánul, de nagyon még nem, egyelőre válogassunk könnyebb részeket. Itt van például mindjárt egy nagyon gyakran előforduló írásjegy, a 全, olvasata ぜん, azaz zen. Nem az a Zen, az így néz ki: 禅. Ez azt jelenti, hogy “minden”, meg összetételekben, hogy “az összes”, “az egész”. Erre mutatnék itt gyorsan két példát bal felülről:

Az első ugye a zen-nicsi, azaz “egész nap”, a második meg a zen-kószu, vagyis “az összes pálya”. (Egyébként az van felülre írva, hogy zennicsi-zenkószu kasszó, szeigen nasi, azaz egész nap, az összes pályán korlátozás nélkül lehet csúszkálni.)

A másik, igen hasznos és gyakran előforduló hármas a kezdő-közép-felső jelentésű 初・中・上 , azaz so-csú-dzsó. Itt az egyik leggyakoribb összetételében láthatjuk:

初級 (sokjú): kezdő szint, 初級者 (sokjúsa):  kezdő (ember). Hasonlóan:中級 (csúkjú): közepes szint, 中級者 (csúkjúsa): középhaladó (ember). 上級 (dzsókjú): felső szint, 上級者 (dzsókjúsa): haladó (ember).

Itt ehhez még a kószu szó párosul, vagyis hogy melyik csík milyen szintű pályát jelöl.

Lássuk a másik oldalát a papírnak:

Innen nézzük meg egyszer a bal felső, nyitvatartást jelző részt:

A baloldali felirat (冬季特別料金, tóki tokubecu rjókin) azt jelenti, hogy téli speciális díj. A tóki igazából csak egy puccosabb szó arra, hogy tél, az első írásjegy (fuju) önmagában már ezt jelenti, így együtt inkább írásban használt szó, mint “télidény”, “téli időszak”. Alatta nélkülözhetetlen szavak jönnek:

大人 (otona): felnőtt, 子供 (kodomo): gyerek. Az １名 (icsimei) az emberek udvarias számolása, normál esetben ugye １人 lenne, ami ugyan valóban olvasható icsinin-nek, de mégis inkább hitori. Írásban, vendéglőben és hasonló helyeken azonban a mei (név) szóval számolják az embereket, tehát amikor belép az ember a vendéglőbe, akkor úgy kérdezi a pincér, hogy Hányan méltóztatnak lenni, hogy Nanmei-szama deszu ka?

Az 円 (en) írásjegyről nyilván mindenki tudja, hogy a Japánban használt pénz kandzsi-ja, azt már kevesebben, hogy ez bizony en és nem yen. (Én sportot is űzök belőle, hogy magyar átiratban háromezer ent emlegessek.) Hogy egyáltalán hogyan lett yen a japán pénz neve? Hát úgy, hogy pont az ábrán látható esetben, az ezer jent úgy ejtik ki, hogy szen-en (az n külön szótag, nem pedig szenen), és az tényleg kicsit úgy hangzik, hogy szen-jen. De igazából nincs ott j, csak amennyire az ejtéshez muszáj. Na, Hepburn bácsi ezt hallotta félre.

Tulajdonképpen jó is, hogy ilyen kis papírt választottam, mert kezdem nagyon unni (macerás a sok dőlt betű, meg a billentyűzetek közti váltogatás), úgyhogy még egy rész jobb alulról: