Határozottan könnyebb írni miről, amikor az ember tényleg Japánban van, csak mostanában megfordult a helyzet, nem három-négy hónapot vagyok Japánban és utána 3-4 hetet otthon, hanem fordítva. De most megint itt (hóesésből indultam otthon, egy szál pulóverben, hogy itt úgyis meleg lesz, és zuhogó hóba érkeztem, a dombtetőre nem akart felmenni először a taxis a tízcentis hóba a meredek úton… másnapra nyoma nem volt), és nagyjából második estére sikerült a Lawson 100 yenes boltjában szembesülni a leglátványosabb társadalmi különbségekkel.
Ugye ha egynél több pénztár van, mondjuk a mekdonelcben, Magyarországon mi a szokás? Igen, három külön sor áll, és valaki biztos, hogy átkozódik, hogy miért előtte rendelnek negyven sajtburgert és egy gezemiceburgert, amire sajnos 4 percet várni kell, egyesével becsomagolva, holott teljesen logikus az lenne, hogy egy sor van, én amelyik pénztár felszabadul, oda áll a következő ember. A Lawsonban ezt azzal spékelték meg, hogy miután már hárman álltunk sorban az egyetlen pénztárnál, a kislány süllyedőtitanic-hangon ordította, hogy Redzsi, o-negai simaszu, azaz Pénztár, lesszíves, és futva érkezett a másik dógozó. És máris egy sorban sorakoztunk a két pénztárhoz. Félre ne tessék érteni, ez itt teljesen hétköznapi dolog. És azonnal ráébredtem (újra és újra), hogy miért is tartunk ott, ahol.
Na, de térjünk a lényegre: rántsuk le a leplet arról, hogy mit esznek egyes idegenbe szakadt, találékony/ lusta/ takarékos/ kreatív/ magát feltaláló/ smucig/ konyhatündér/ igénytelen (nem kívántak törlendők) jegesmedvék hűvös kora márciusi estéken.
Valószínűleg mindenki sejti, hogy ide-oda utazáskor vannak tranziens jelenségek. Az már régóta van, hogy innen hazafelé visz az ember pár kiló curryt, ezt-azt, és akkor otthon is lehet japánosat főzni egy darabig. Az utóbbi időben azonban, amióta nem kell kifelé hurcolni muszájból semmit, mert már mindenből van bőven és kifelé is két bőröndöt hozhat az ember, lehet azzal szórakozni, hogy egyébként teljességgel irracionális vagy “luxus” holmikat hoz ki az ember. Így érkezett ki a múltkorjában egy csomó szerszám ahelyett, hogy kidobtam volna a harmadik készlet villáskulcsot, meg így fordulhatott elő, hogy ezúttal az alábbi dolgok érkeztek velem:
- sok szendvics (és milyen jó volt, nem éheztem a rövid repülőúton meg a hosszú szakasz után, egész aznap estig kitartott);
- kristálycukor (nem is azért, mert otthon annyival olcsóbb, hanem mert az itteni nedves/nyirkos);
- 2 kg búzadara (az egyik Gábor barátomnak);
- 1 kiváló fazék a SPAR akciójából (hogy legyen végre normális konyhafelszerelés, és ez a minőség azért matricák nélkül itt is drága);
- maradék tortillalapok (otthon nem fogyott, kidobni meg nem akartam);
- sok Nesquik kakaó (itt ugye nincs normális, csak a Swiss Miss, abból meg hatvanat kéne venni a Costcóban).
- másfél kiló sajt (itt részben nincs, részben aranyért van).
Megérkezvén szembesültem 1 kg kristálycukorral és 1 kg búzadarával, szóval a múltkor is valami hasonló járhatott a fejemben… khm… de most a tortillalapokról lesz szó és négy kontinensről.
Szóval a fúziós konyha úgy sikeredett, hogy az otthoni (Lidl, Európa) tortillalapokba sikerült vásárolni egy Transmitted by Meister fantázianevű (vagy márkájú?) “gazdaságos” virsliszerűséget (徳用ウインナー, tényleg gazdaságos virsli), nem annyira rossz, mint amennyire gazdaságos, és ugyan a felirat szerint a tokiói Edogawa-kerületben lévő gyárban készült, feltehetőleg ausztrál és/vagy amerikai importhúsokból. Került bele még némi helybéli tojás, majonéz és saláta, valamint a múltkori CostCo-vásárlásból maradt echte USA-beli Heinz ketchup.
És amennyire egyszerűre sikeredett, annyira finom volt (főleg, mert rém éhes voltam). Csak mivel most nincs itt működő fényképezőgép (a nagy otthon, a kicsit meg leejtettük), nincs kép a Shirokuma Fusion Kitchen legújabb darabjairól.
Ja, és arra jöttem ki, hogy ha kinyitom a konyhai csapot, ömlik belőle mindenütt a víz (nemcsak ahol kéne). Két nap és sok szerelés következett, de végül sikerült rájönni, hogy hol ereszt, és két gumigyűrűvel megcsináltam 200 yenből. A kerámiabetét 4000 yen, egy új csap 19000 lett volna…
Hú, a közepén egy kicsit lefagytam a sajtos-kakaós tortilla gondolatára…
Re:búzadara
Búza (és kukorica)dara a japán boltban is van, ha máshol nem, akkor a rakutenen/amazonon.
Akkor ezt is most és itt.
Tehát évekkel ezelőtt volt egy projekt, hogy valami pc-s kioszkot kellett csinálni valami autókereskedőnek. Hogya majd milyen jó lesz az másnak is a másfél milliós profi helyett. Amelyet pl. az újpesti piacnál levő gyógyszertárban állítottak föl sorszám-cédulát osztani. Amellyel megoldódott ez a sorbanállás dolog: mert a másik másfél milliót a kiadóablakok fölötti sorszám-kijelzőre költötték. És mellesleg mérhetővé vált a kiadóablakok teljesítménye, mert a gép számon tartotta, melyik ablak hány vendéget látott el aznap.
Hogy kerül ez ide?
Mert ez a profi kioszk a full fekete gorilla-glass (frászt, csak sima) elejével a második héten (két évvel ezelőtt…) elromlott, és azóta is úgy áll ott — de a zemberek két hét alatt megtanulták abban a gyógyszertárban, hogy a 2 – 3 – 4 – 5 ablakhoz csak 1 (egy) sorban álljanak.
Három ajtóval arrébb, a posta ajánlottküldemény-kiadójának három ablaka elé (a profikioszokos eset után egy évvel…) már elég volt egyetlen, hullámpapír pultszerűséget odabaszni, hogy “Itt várj bazmeg”.
Szerintem megérte az a 3 millió.
Napi élmény:
Posta bejárat: Előreenged két egymást támogató öreget. Hurrá üres az összes ablak!!!
Három darab esélyes ablakom van: Utalvány, X kerület, Y kerület. Én Y, ergo beállok az öregek után. Előttük észrevesz, hogy X-be vagyok átirányítva, mert Y üres. Átállok, de szóllnak, nem Y lesz a jó, mindjárt jönnek. Jön, ablak ki se nyit, kiszól, menjek át, láthatom, ki van írva. Átlépek, de addigra (X) ott már hárman vannak, sor végére. Sorra kerülök, nem látom, hogy utalvány??? Első ablak. Utalvány. Ott nincs senki, téb-láb, oldalog, majd beszól, oda jönnek-e eccer? Y ablakban közben két ember soráll, kiszólnak, menjek oda én is, Ő is ki tud… Ja, fizetni??? Hát nem látom, hogy UTALVÁNY!!! Na, de hát Maga hívott ide. Az meg üres ablak, mondókázom én, de szól a frissen érkezett munkaerő, és odamutat Utalványhoz, ahol eddigre pont kinyitott, ketten állnak, sor vége harmadik, hurrá. Nem számolom, hány embert buktam eddig, nem is érdekes, mivel az elekronikus betegosztályozó itt sem működik, csak áll a talpán.
Second session: Bead, iratok, cégpapírok, aláírási címpéldány, hohó, ez eredetiben kell, vagy hitelesítve. Okés, hitelesem… na de ügyvéddel!!! MINEK??? A behívón nincs, hogy eredetiben, de neki ez a szabály. Vezető kér, nézzenek meg cégadatbázisban. Van internet. Igen, de azt ilyenre nem lehet, ergo felhív posta jogász, rákérdez, amott megkérdez, igen, de le kell csekkolni a cégbíróságon a bejegyzést is. Én roppant ideges, fél óra eddig, de megvan a válasz, érvényes vagyok. Telefonszámot hagy a félvezető, bármikor, ha kell, itt van, ügykezelőnek átad, ügyintézés, kölcsönös köszönetek, majd a télleges kifizetés előtt:
Harmadik fejezet: Aláírót kérek szépen!!! Aláíró vezető érkezik, már korábban megkifogásolt, a behívóhoz? kiértesítőhöz? odatűzött aláírási címpéldányt és cégbírósági másolatokat leválaszt, (már előbb mondtam ügykeznek, nem szerencsés, hogy ezt itt elveszik tőlem, de megnyugtat, nyugodjak meg, ezt Ő most odatűzi, és ember nem választja le többet, nem élnek vele vissza, megy irattárba, ez kb. két percig sem volt érvényes, soha többé össze nem tűz…) kérdez, ezt így hogy, NEM EREDETI, nahát… és ISMÉT telefonál, mondok, ezt már eccer eljátszottuk, de a felelősség az övé ugyebár, mert emberek fénymásolnak, és összeragasztanak, (én ugyanezt nem vélhetem Róluk???) különbenis nem érvényes a cím, mert nem tudja fejben összerakni, hogy cégbíróság a két éve megszüntetett cégcímet írja elöl, utána a másikat, a kettő közé azaz a helyes fölé pedig: Megszünt, de az a régire vonatkozik…. Ergo az második a jó, elmagyaráz, megért, szumma idő 3/4 óra, mögöttem szelíd örjöngés, miért nem tudom én ezt megérteni???
Mindehhez felhasználva: Személyi, lakcímkártya (mondjuk céges ügyhöz ennek mi köze van???) és komplett cégarchívum, adatbázisok, jogi szakértelem, és szerencsétlen mögöttem állók üzemórája…
Japán? Mindenki nem szakadhat el itthonról… Bár jóvóna.
Van, de amit én látok, annak kilója 1200 forint :-))
Egyébként meg tejföl is van, ha az ember keres, aranyért, oszt ehetetlenül savanyú… :-(
Hát nem egyszerűbb akkor néha hozni egy kilót? :-))