Kiotó sok év után

Sok-sok évvel ezelőtt voltam legutoljára Kiotóban, és akkor sem sikerült nagyon megnézni. Igazából mindenféle kellemes emlék fűzött a városhoz, ezt sikerült egy kicsit ledolgoznia, rögtön az érkezésnél:

Fogalmam sincs, hogy mihez gyülekeztek az ifjak, de nagyon szépen, fegyelmezetlenül üldögéltek az állomás közepén, rikoltoztak, hogy Haró (ez is nacukasí, Tokióban már egy ideje viszonylag tisztességes Hello-kat ordítoznak), és nem nagyon lehetett elférni mellettük. Sajnos, sikerült pont belenyúlni az osztálykirándulós időszakba, ráadásul hétvégén… sejtettük, hogy borzalmas lesz, de azt, hogy ennyire, nem.

Nagyon nem volt jó ötlet a Kijomizuderába menni: felszálltunk érzéstelenítés nélkül a 100-as buszra, ami a környékre visz, mocsok meleg volt, tömeg, és miután leszálltunk, ez mit sem változott. A templomhoz fel kell keccsölni egy elég meredek úton, ami a melegben magában is elég fertelmes, hát még ha ennyien vannak:

Bent ez tovább durvult:

Arra, hogy beleigyunk a híres vízbe (teccenek tudni, a háromágú vízesés/forrás, ha egyből iszik az ember, öt évvel tovább él, ha kettőből, tízzel, ha mind a háromból, akkor addig él, amíg meg nem hal), esély nem volt:

Miután az összes többi híres templomnál hasonló tömegre lehetett számítani, a dolog kezdett válóperrel fenyegetni. Szerencsére volt még titkos fegyver a tarsolyomban, a Nanzendzsi (南禅寺), ami kevésbé népszerű és sokkal nagyobb terület, viszont nagyon is szép (főleg a Tendzsu-an nevű kert benne).

Kiotóban az egyik remek dolog, hogy jóval sűrűbben lehet látni hagyományos japán ruházatot, nemcsak olcsó jukatát, hanem rendes, kimonós néniket:

és hakamás bácsikat:

A Tendzsu-an szerencsére elhozta a békességet. Szerintem rakok fel egy hosszabb képsorozatot a Szakura, itt mindössze három képnyi ízelítő, hogy mitől is lett jobb kedvünk:

és a belső kert:

meg ugyanez visszafelé nézve:

Szintén híres a Nanzendzsi a rajta átfutó vízvezetékről is. Márminthogy egy, az 1800-as évek végén (téglából!) megépített vízvezetékre tessenek gondolni, amelyik gyakorlatias okokból az ember feje felett megy el:

1881-ben kezdték el építeni, 1890-re lett készen, és a nem túl messzi Biva-tóból hozza a vizet Kiotóba (a templomtól nem messze lévő Keagéig). Így néz ki közelebbről az építmény:

Eredetileg rengeteg mindenre használták az így jövő vizet, öntözésre, tűzoltásra, állítólag még fonodát is hajtottak meg vele. Idővel készült egy másik csatorna is, Keagében pedig épült egy szűrőállomás. Maga csatorna felül ilyen:

Este még felmásztunk az új állomásépület tetejére, és annyira nem is lett rettenetes az ott készült fotó: