Eléggé semmilyen volt ez a hétvége. Pénzem nincs, mulatni nem nagyon lehet; az egyetlen, amit csináltunk, mert azért már nagyon untunk bent lenni, hogy este kilenc körül elmentünk az Attilával a Landmark Towerhez. Ez egy olyan magas épület, hogy közelről csukott szemmel is látszik. Tényleg, Japánban a legnagyobb (úgy hetven emelet a föld fölött, durván 270 méter), csak tornyok vannak magasabbak nála. Yokohamának a Sakuragicho (Cseresznyefa-negyed) nevű részében fexik, cseresznyefa egy darab nincs erre, de van kikötő, Landmark Tower, vidámpark, meg meleg. Attila egyfolytában azt mondogatta, hogy ilyen nincs, pedig az egész ott volt a szeme előtt; este volt, tehát rettenetesen ki volt világítva (ezt is tanultuk, hogy a japánok túl sokat világítanak). Az óriáskerék (mint később megtudtuk, a világon a legnagyobb) este óraként funkcionál: pont hatvan micsodája van neki, és azok a másodpercek.
A Landmark Tower alsó belseje bevásárlóközpont (nem is akármilyen drága), vagy öt emeletnyi; szökőkutak, vízesések, kanyarban menő mozgólépcsők tarkítják. Trilló yenekbe kellett, hogy kerüljön. Biztos megérte…
Aztán hazasétáltunk a bevásárlónegyeden keresztül, ami ilyenkor már elég kihalt.