Jyrkkivel visszatérő téma, hogy márpedig ő látott embereket lógni Japánban, például van itt olyan munka, hogy emberek terelgetik kis zászlóval a beérkező vonatpótló autóbuszt, oszt abból óránként jön három. Meg hogy három emberből egy lapátol, kettő meg nézi.
Jyrkkinek igaza van.
Mások – többek közt én is – azt mondják, hogy Japánban lehet megismerni a magyarok istenit, elég hozzá elmenni egy gyárba egy napra melózni (Werther II-re kicsit ráférne, rögtön másképp látná a mostani problémáit), és az ember rögtön rájön, hogy hoppá, így is lehet csinálni, már ti. hogy az ember nemcsak nem pihenhet, hanem az idő jelentős részében fut.
Ezeknek a másoknak is igaza van.
Japánban általában persze mindig, mindenkinek igaza van, de lássuk egy kicsit, hogy is néz ez ki a gyakorlatban.
Kis túlzással itt jellemzően kétféle típusú munkahely van: az ember vagy ül, vagy fut. Ez aztán oszlik még alkategóriákra, illetve a futás és ülés mértékét többek között a szenioritás, illetve a cég előkelősége is nagymértékben meghatározza: ugyanabban a pozícióban a Suzukinál többet fog futni valaki, mint mondjuk a Densónál, és egy kis családi vállakozásban meg sokkal többet még a Suzukinál is.
Japánt a futók tartják el. Meg a robotok. És ez nem vicc.
Én sokszor mondtam, hogy ha itt mindenki olyan intenzitással dolgozna, mint ahogy a fizikai munkások és a szolgáltató szektor jelentős részének szó szerint kihajtják a belét, akkor olyan toronymagasan vezetnék az összes gazdasági statisztikát, hogy esélye nem lenne senkinek, soha utolérni őket.
Szerencsére a japáni derék nemzet, tudja, hogy nem szabad ennyire elhúzni az élvonaltól, nemkülönben ők is csak emberek, ezért aztán olyan brutális bürokráciát raknak magukra, hogy a futók nem győznek eleget futni, hogy eltartsák őket. Cégen belül is csinálnak maguknak borzalmas felesleges időtöltést – én kezdek megbolondulni az értelmetlen megbeszélésektől –, de ezt még letúlórázzák. Ennek mértéke mellesleg szintén erősen függ a vállalati kultúrától, de jellemzően a fölöslegestől az értelmetlenig terjed… HR-es ismerősöm többször dolgozott éjjel kettőig, hogy utána másnap kilencre menjen, ilyenkor már nincs vasút, a cég vagy taxit fizet ilyenkor (ha közel lakik), vagy szállodát (ha meszebb), és mivel ezt simán eljátszotta egy hónapban olyan tízszer, könnyű kiszámolni, hogy rég megérte volna felvenni mellé egy részmunkaidős asszisztenst. Nemkülönben meg is kuttyant tőle, isten nyugosztalja szegényt (mármint a józan eszét), én ismertem még, amikor normális volt.
De vissza a bürokráciához, a cégen belüli felesleges baromságok mellé ott van az egyébként jól működő, de azért nem kicsit felfújt köztisztviselői réteg (akik mellesleg úgy keresnek maguknak kis plusz pénzt, hogy napközben alig csinálnak valamit, aztán miután délután négyig vakaróztak, őrült módon elkezdenek túlórázni, hogy el is készüljön valami).
Aztán persze valóban ott van az a probléma, amivel a szocializmus idején kis hazánk is küzdött, hogy ahhoz, hogy jól-rosszul (Japán: jól, Mo: rosszul) eltartsák az országot, bizony nem is kell mindenkinek dolgozni. És pontosan azt csinálják, mint annak idején mi: egy ember adta a jegyet a moziban, egy elvette, egy meg a helyedre vezetett, a csúf Nyugaton meg erre elég volt egy, de max. kettő ember.
Ha ez még mind nem lenne elég, az itteniek szerveznek még maguknak egyéb bizottságokat. Alig úsztam meg, hogy idén ne szervezzenek be valami kisfőnöknek (mittudomén, van itt minden baromság, mondjuk parkolófelelős vagy kóbormacska-felelős) a lakóbizottságba. Ismervén a szervezetorientáltságomat, alighanem kisebb botrány lett volna belőle.
Kend milyen pletykás lett… :D
Nos, szalag melletti robotmeló azért van már idehaza is és még olyant is hallottam mesélni, hogy egyes japán gyárak európai (vagy amerikai? már nem emlékszem) telepein megesett az a csúfság, hogy jobb kihozataluk volt, mint odahaza, mármint a Császárságban.
Engem akkor és ott a dolog ordítóan nyilvánvaló és szégyentelen volta kuszált össze. Valahol arra számítottam, hogy másodperceken belül előugrik valahonnan egy kisfőnök jellegű alak és miszlikbe aprítja a lógósokat legott. De nem.
Az meg egy nem teljesen független, de külön téma, hogy a csaknem teljes foglalkoztatottság (alibimunkahelyek, köszönőemberek, ilyesmi) lehet olcsóbb nemzeti szinten, mint a munkanélküli segély, viszont nem tudom, melyik a demoralizálóbb. Talán az utóbbi.
A finnek se szeretik az ingyenélőket, itt az az elképzelés tartja magát, hogy ha csak annyira vagy képes, hogy a kisujjaddal két gombot nyomogass (pl. rokkantság okán), akkor igyekeznek neked olyan munkát találni, ahol napi 4-6 órában ez a dolgod. Ha ezzel nem éred el a létminimumot, _akkor_ kapsz mellé még kiegészítést. Na, de ez messzire vezet.
Hát azt nem tudom, hogy a finneknél, hogy megye de itt nálunk ilyen multit elvitték mondván sok a selejt arány! (6%)
Fél év múlva meg hozták vissza az ukránoktól hogy ott 16% a selejt arány…