Mindenféle kedveset akartam írni, de egy utolsó kicsi mérgelődés még.
Ma jártunk a Szent István Kórházban, ahol – mint mostanában a legtöbb helyen – központi betegirányító van. Aminek kishíján a kezemben maradt a kilincse. Mármost ilyenkor kifelé menet műszaki beállítottságú ember a zsebébe nyúl, előveszi a svájci bicskáját, oszt meghúzza a meglazult csavart – vagy legalábbis ezt illett arrafelé, ahonnan én jövök.
Az egyik, ami kicsit bosszantott, az az volt, hogy a csavaron kellett tekerni vagy nyolcat, nem viccelek. Más szavakkal, ez nem ma lazult meg, így fogdosták, rángatták már hetek óta, és senkinek nem volt érkezése, hogy szóljon, senkinek nem volt dolga, hogy ellenőrizze. A másik pedig az, hogy mivel ez tényleg a központi betegellátó volt, a szó szerint harminc másodperc alatt, amíg az egészet megcsináltam, jött vagy három beteg, idősebb hölgyek, és megnéztek valami olyan arckifejezéssel, hogy komolyan megfordult a fejemben, hogy utána szólok, hogy „Nézze, asszonyom, én itt ingyen javítom éppen a kórház felszerelését, de látom, hogy Önt ezt zavarja, úgyhogy inkább visszalazítom a kilincset, jó?”
Én értem, hogy ránézésre nem mindenki látja, hogy befelé vagy kifelé csavarom azt a rühes csavart (na jó, bevallom: nem értem), de mi a kénköves istennyilát gondolt? Kilincset lopok a központi betegellátóból?
A magyar kórházakban (és egyéb közintézményekben) sokkal ritkábban csavarnak VISSZA egy kilincset a helyére, mint viszik el az összes olyan dolgot, ami nincs lebetonozva (de néha még azt is). A klozetpapír, szappan, stb. szokvány ügy, emellett akár 1 hét alatt lába kél zuhanyrózsának, csaptelepnek, kapaszkodónak (hadd pereceljen a hülye betegje, miért nem bír megállni a lábán…), vécéláncnak, és így tovább. Úgyhogy az, hogy Ön a kilincsen babrál, előbb válik gyanússá, mint vált ki hálát az aktust megfigyelőkből. Hogy ilyenkor miért nem szólalnak meg az emberek (esetleg kérdezik meg finoman, hogy mit ügyköd épp azon a kilincsen) már egy következő fejezet, majd ha lesz egyszer struccokat tárgyaló cikke, akkor ezt ott megbeszéljük. :o)