Panasonic Let’s Note CF-R3

Az úgy volt, hogy én már hosszú ideje tipródom azon, hogy kéne valami cucc elektronikus könyveket olvasni, meg persze filmet nézni se ártana. A Sharp Papyrus villanyszótár tekiszuto bjúá (text viewer) funkciója kihúzta a dolog méregfogát, ti. legalább a vonaton lehetett olvasni és legalább TXT formátumú regényeket, de egyrészt az ember a falra mászott attól, hogy az olvasás közben megtalált hibákat nem tudja kijavítani, másrészt meg a könyvek nagy része PDF formátumban van, amit a Papyrus egyelőre csak szomorúan szemlél. (Mivel a belső operációs rendszere egy kiherélt WIndows CE, valószínűleg két mozdulattal lehetne átírni rá egy PDF-olvasót, csak nyilván licencdíja lenne, és az öldöklő árversenyben nem vállalták be. Vagy kipróbálták és nem nézett ki olyan jól, nem tudom.)

A Kódzsinsa nevű cég gyárt egy icipici PC-t (tán 6 vagy 7 hüvelykes képernyővel), de hát azt is 54 ezer yen körüli áron osztogatják, és az általános vélekedés az, hogy aranyos meg minden, de filmet lejátszani kicsiben se tud, nemhogy nagyban. Az ASUS EEE PC-je meg, legyünk őszinték, inkább hype, mint komoly készülék, abból is csak 7 meg 9 hüvelykes van, az akkumulátora meg egy vicc (a kb. 40 perces valódi üzemidejével), és azt is ugyanennyiért próbálják adni (nagyobb akkuval 60 ezer yen felett van).

A Panasonic tíz éve vagy hogy gyártja a Let’s Note (Amerikában Toughbook) nevű sorozatát, ami láthatóan arra van kihegyezve, hogy ultramobil legyen (könnyű, és úgy vannak összeválogatva az alkatrészek, hogy minél tovább bírja az akku, az új modellek 11-12 órát ígérnek). A 12 hüvelykes változatot régóta ismertem, több ismerősömnek is volt/van, tudtam, hogy van nagyobb is, de valahogy sose tűnt fel, hogy létezik 10 hüvelykes is, DVD nélkül. Újonnan sajnos, olyan 160 ezer yen körül kínálják, ettől aztán az ember meggondolta, majd újból meggondolta, majd újból meggondolta…

…amíg is bele nem rongyolt a három évvel ezelőtti modellbe használtan, Akihabara egyik hátsó mellékutcájában:

Hat készülék is volt a boltban, a modell kétféle évjáratából, alig különböző áron, de észrevehetően különböző minőséggel. Végül is a két újabb példány közül az döntött, hogy az új BIOS-ból ki lehetett olvasni, hogy mennyi ideig használták a masinát, és az egyik 1200 óra volt, a másik meg 4000.

Mivel sajnos túl népszerű a modell meg a kicsi méret, eléggé felárazták (hasonló tudású, 12 hüvelykes gépek 35-40 ezer yenért már vannak használtan, ezt sehogy nem sikerült 48 ezer alá alkudni), gondolkoztam is, de hát egyszer élünk. Azóta viszont egyre szélesebben vigyorgok.

Az van ugyanis, hogy ez a masina (az árkategóriája miatt) alapvetően üzleti felhasználókat célzott meg, vagyis nagyon korrekt támogatás jár hozzá. Mivel DVD-olvasója nincs, a winchester egy részén van eldugva a telepítő, de nagyon profi: 10 perc alatt újratelepítettem a Windowst úgy, ahogy én szerettem volna (legyen két partíció), és másfél órán belül minden program rajta volt, ami hirtelen eszembe jutott, hogy kellhet. Kicsit nyúztam, hogy mit bír, és nem igazán lehetett megfogni filmlejátszással sem.

Nyilván mindenbe bele lehet kötni, a fogyasztás miatt 5 helyett 3.3 voltos, 4200-as fordulatú winchester van benne, meg jó halk a hangkártya, és a monitor fényereje sem eszelős, de a helyzet az, hogy egyébként rá lehet állni, így három és fél évesen bír 6 órát az akkumulátora, és van valami nagyon lordos abban, ahogy az ember beállítja az Acrobatot elfordított és teljes képernyőre, majd mint valami könyvet, úgy olvassa a PDF-eket a vonaton…

Minél tovább használom, annál jobban örülök neki. Közben kicsit utánaolvastam a neten, és állítólag bár a Panasonic szerint csak 1 gigabájtig bővíthető, nagyon is bírja a másfelet (csak kicsit leromlik az akkumulátoros üzemidő), illetve bele lehet hekkelni egy 100 gigás Toshiba winchestert (épp csak át kell állítani alacsonyabb feszültségre meg le kell törni róla egy tüskét). Az lenne szép, ezen a gépen fejleszteni…