Általában kerülöm a fenti témát, mert a múltkor is voltak utána tranziens jelenségek, de az utóbbi időben megint meghökkentően sok ismerősnek kezd elege lenni Magyarországból, olyanoknak, akik korábban nagyon nem ilyeneket mondtak. Én most két apró történetet mesélnék el, bár nem ígérem, hogy sikerül teljesen tárgyilagosan, mindennemű demagógia nélkül.
Japán
A múlt héten nem bírtam tovább a kíváncsiságommal, és elmentem megnézni a CostCo itteni áruházát. A Wikipédián már olvasgattam róluk, ismerősök is mondtak ezt-azt, végül is nem is volt rossz élmény (hétvégén azért elég zsúfolt, tényleg iszonyatos méretű adagok vannak, de mondjuk míg a városban a kedvenc barátnőm, a Swiss Miss kakaóból 12 zacskó 500 yen, addig itt a 60 zacskós doboz 750… oké, a japán holmik nem ennyivel olcsóbbak, de hát én eleve kakaóért és müzliért jöttem).
Na, de a lényeg: mocsok nagy tömeg volt bent, ezért kinthagytam a hátizsákomat a motornál. Igen, itt csinál ilyet az ember, pláne a környékbeli boltoknál, de aztán elhúzódott bent az idő, meg rájöttem, hogy a fenébe is, itt sokkal több a külföldi, mint a szomszéd szupermarkecnél, meg azért mégiscsak egy újkorában sokszázezres (használtan azért jóval olcsóbb) noteszgépet hurcolok benne, szóval kezdett kicsit elfogni a pánik, hogy minden rendben van-e. Kimentem, persze, hogy megvolt minden, és ahogy odaértem a motorhoz, láttam, hogy igazán felesleges volt a hátizsák miatt pánikolni, merthogy a kulcsot is a motorban felejtettem. Persze minden megvolt, az lett volna a furcsa, ha nem.
Magyarország
Apám elég régóta betegeskedik, és bizony, most legutoljára olyan állapotban kellett kórházba vinni, hogy nem igazán volt eszméleténél. Bevallom, nem esett jól hallani, hogy azzal a lendülettel lopták el a kistáskáját az éjjeliszekrényből, ahogy bement, de mondjuk a nővéreknek szánt pár száz forintot az ember annyira nem sajnálja, a személyit egy kicsit jobban, mert nem könnyű új személyit csináltatni valakinek, akinek 1. nincs lába; 2. kórházban fekszik és 3. nem mindig van magánál.
Amit viszont tényleg nem fogok megérteni és sehogysem sikerül elfogadni, az az, hogy a nyakáról lopták le a láncot. Nem kell valami nagy, értékes fukszra gondolni, vékonyka aranylánc volt, ragaszkodott hozzá szegény, hogy maradjon rajta, ne vigyék haza… de milyen ember az, akár betegtárs, akár nővér, aki leszedte a magatehetetlen emberről?
Értem én, hogy nehéz idők járnak, de ennyire? Nem futja lapos tévére?
‘nyakáról lopták le a láncot’
Azért ez már nagyon durva!
Nos, ha nem családon belül történt volna, tán el sem hiszem. Rossz fizikai állapotban és kevéssé magánál lévő néniről 2 évvel ezelőtt az egyik (!) fülbevalója valamint a jegygyűrűje tűnt el. Utóbbit elég komoly munka lehetett leszedni, lévén évtizedek óta volt rágyógyulva az ujjára. :o(
Nem értelek. Akkor kell lopni, amikor nem veszik észre.
Ha beteg az az ember, álmában, öntudatlan állapotában kell meglopni. Te nem így csinálnád?
A határ nem ott van, hogy öregtől betegtől gyerektől nem lopunk, hanem hogy lopunk vagy nem. Ha lopunk, azt jól kell csinálni, mert rosszul nem érdemes. Aranylánc, 1,5 g az ma 4000 Ft.
A tettes azért volt geci, mert a személyit ott kellett volna hagyni, vagy visszavinni. Vagy már ez a hagyomány sem él? Vagy a személyi érték, mert fantomcéget lehet rá bejelenteni?
(Notebene Dr. House megette a kómás ebédjét. Ami jó poén egy filmeben – de a valóságban minek vinnének a kómásnak ebédet? Szerintem a glukózt cserélgetik a vénájában.)
(Majd most rend lesz. Bemondta a Pintér belügyminiszter a rádióabn.)
Mondjuk annyira messze se kell menni, egyszer Ausztriában felmentünk egy hegyre, és a kilátónál az asztalon felejtettem a messzelátómat. Két óra múlva értünk vissza és nem lopták el, hanem a gondnok szólt, hogy ottfelejtettem és már adta is oda.
Bezzeg szüleim kocsiját a tesco parkolóban kirabolták, míg ők pakoltak a csomagtartóba. Szerencsére a táskáikat megtalálta egy juhász, pár kilométerrel arrébb egy legelőn.
Tavaly, mikor Svájcba költöztem, az átmeneti lakásom után egy autós körrel (jól megpakolva) átjöttem rendezkedni az új lakásba, majd egy köbö négy óra múlva még egyszer visszamentem csekkolni az exlakást. Ahol az utcán, a járdán, a kapu előtt türelmesen várakozott rám a 450 frankos vadiúj bosch fúrókészletes bőröndkém – amit elfelejtettem az autóba pakolni. Zürich, belváros, 2009…