Van egy udon-étteremlánc (az udon ugye a furcsán vastag tészta), a Hanamaru, és a munkahelyhez közel is van belőle egy. Na, a forgalmat fellendítendő, ezek kiadtak egy “bérletet” (így, ahogy mondom, bérlet, teikiken). Onnan hallottam róla először, hogy az egyik “kolléga” (nem az, egy másik cégtől bérlünk egy helyiség egy részét, szóval a másik cég egy idősebb tagja) lelkendezi, hogy “500 yenért egy hónapig ingyen lehet enni udon-t”.
Ennyire persze nem szép az élet, kiderült, hogy napjában egyszer lehet valami 100 yen kedvezményt kapni az egyébként valóban az itteni bérlethez hasonló, hitelkártya-méretű műanyag kártyának megcsinált “bérlet” ellenében. Vagyis legalább ötször kell enni a Hanamaruban egy hónap alatt ahhoz, hogy visszajöjjön egyáltalán a kártya ára, és még többször, hogy megérje használni.
Akárhogy is, eladtak egy csomó kártyát, és a japánok bizony szintén ki akarják használni a bérlet adta lehetőségeket… csakhogy itt eléggé 12 és 1 közé esik az ebédszünet, és véges mennyiségű japán fér be a Hanamaru-ba. A többi addig az utcán sorakozik:
No comment.