Még mindig szünet. Tizenegykor ébredtem, úgyhogy egészen gyorsan össze kellett kapnom magam, ha nem akartam elkésni Urawából. Végül is alapos késéssel indultam, de sikerült úgy sakkozni mindenféle sebesvonatokkal, hogy csak negyedórát késtem.
Rita lassan menni akar haza, és ki nem állhatja a japán kosztot. Én még jól bírom, bár ő már fél éve nyeli, talán igaza lehet. Így viszont aztán nem mentünk el a kedvenc urawai garnélarákos pici vendéglőmbe, hanem Big Macet ettünk a McDonald’snél. Hát…
Jól bevásároltam az urawai százyenes boltban: kanalakat a vaslaphoz, poharakat, pálcikákat, borítékokat, csészéket, miegymást. Vettem végül rizsfőzőt is, bár azóta sem használtam, sőt, a rántottát sem a vaslapon készítem. Nem baj, ilyen olcsón úgysem nagyon lehet máshol, lehet, hogy később rákapok. Vettem egy csomó klassz tollat is, 0,3 milliméteres hegyű Mitsubishi filctollat; nagyon tetszenek, még jobb velük írni, mint a kedvenc Pilot tollaimmal.
A Japán Alapítvány Nyelvi Intézetében még egy csomó pénzt elköltöttem szótárakra, meg nyelvkönyvekre. A guta majdnem megütött, mert délután még volt két könyv, ami kellett volna, estére meg már nem. Mindegy. Jó későn értem haza, már csak az ágyba beesni volt erőm. Utána viszont nem tudtam elaludni, még mindig tart a jet-lag: későn kelnék, délután muszáj aludni, viszont hajnal négyig is fent tudnék lenni.