Valami kedveset is

Annyit morgolódtam már Magyarországgal kapcsolatban, hogy én is kicsit megijedtem, hogy tényleg ennyire rossz lenne itt minden? Ugye az én szokásos válaszom az szokott lenni, hogy hát nem, nem… de a rosseb vigye el, Japánban tényleg annyival élhetőbb a világ. Nem feltétlenül minden tekintetben jobb, de világosabb vonalak és szabályok mentén rendeződik, kiszámíthatóbb, és sokkal-sokkal kényelmesebb, pont a mindennapos apróságok terén. És persze, azt is megírtam sokszor, hogy ez jól látható degenerálódáshoz vezet az ifjabb nemzedék körében.

És hát az az igazság, hogy azért a Japánban jártak közül én még nem találkoztam olyannal, aki kifejezetten igénytelennek látta volna az országot. Olyannal, aki rosszul lett a japán ételektől, meg utálta őket borzasztóan, nem is eggyel. Olyannal, aki kiselőadást tartott arról, hogy miért is hülye minden japán, már számolni is nehezen bírom. De eddig mindenki elismerte, hogy gusztustalanul profin van megszervezve az ország, hogy a hülye se téved el a metrón és a vasutakon, hogy ha nem is oldanak meg minden problémát, de legalább szolgálatkészen hajbókolnak. Hát… úgy látszik, minden eljön egyszer. Találkoztam egy olyan emberrel, aki kifejezetten rosszul élte meg Japánt. Na jó, Finnországból érkezett… lehet, hogy Finnországban még Japánnál is jobb?

Na de az ígért lista, hogy például mi is fog nekem veszettül hiányozni Magyarországból majd Japánban most, hogy megyek vissza. Az egyszerűség kedvéért kihagyom belőle a Moszkva téri török és a Határ úti szír giroszost – girosz most már Akihabarán is van, üzbégek csinálják, tízféle szósszal és nyolcféle változatban, kiflivel, tésztával, rizzsel, pitában, burgernek meg még fene tudja hogy –, és igyekeznék a tudtommal tisztán magyar tulajdonú dolgokat emlegetni. Bár ilyen tisztességes helyekből állna az ország… talán mondanom sem kell, hogy nem mindegyiküket veti fel a pénz, pont azért, mert tisztességesek. Az egyszerűség kedvéért kihagyom az Úttörővasutat, és kizárólag evéssel kapcsolatos dolgokat emlegetek fel… lehet, hogy engem minősít, de a legtöbb egyéb dolgot úgyis meg lehet kapni Japánban, jellemzően jobb minőségben.

• A Marcello étterem és különösen a megismételhetetlen csirkés-tejfölös pizzájuk.
• A wekerlei Varga pék tepertős pogácsái.
• Bocskor Bill, Szédülős Jim és társai, de legfőképpen a cipóban felszolgált pulykaraguleves a pesterzsébeti Tortuga étteremből.
• A Lehel téri Csirke-Csibész rántottcsirkés szendvicsei.
• Ha már Lehel tér, a magos bolt diákcsemegéje (bár nagy mértékben az kegyetlenül üt).
• A Vágóhíd utcai kifőzde brassóija és sült húsa. (Ha valaki nem ismerné, ez egy elképesztő hely, hatalmas adagok, rengeteg hússal – és déltájban már zsírral is –, ezer forint alatt, persze, hogy egy csomó taxis, rendőr, meg a környéken rengetegen ott esznek).
• És végül a szép, sárga paprikák. Japánban hasonló sincs. A többit igazából ki lehet bírni, pláne, hogy néha hazajár az ember, de én rengeteg paprikát ennék… ha lenne.